Alvó sofőrt vettek videóra egy Tesla volánja mögött

 

A videófelvételen jól látható, hogy a sofőr és a mellette ülő utas is aludt a Teslában. Az esetet a hétvégén Dakota Randall rögzítette a Massachusetts Turnpike autópályán – írta a CBS News.

Randall állítása szerint megpróbálta felébreszteni a Tesla utasait, de nem járt sikerrel. „Furcsa és zavarba ejtő volt” – mondta a videó készítője, aki először nem volt abban biztos, hogy alszik a sofőr, másodjára azonban már egyértelműen látta, hogy a feje gyakorlatilag a lábai között volt.  

A masssachusettsi rendőrség úgy nyilatkozott, nincs olyan törvény, ami az önjáró autó volánja mögötti elalvásra vonatkozik. A Tesla azonban a robotpilóta funkciós autóit a jelenlegi formájukban nem tekinti teljes mértékben önvezetőnek, így nem engedélyezi a vezetőknek, hogy felügyelet nélkül átadják az irányítást.

A Tesla szóvivője reagált a videóra

Az esetről a Tesla szóvivője kijelentette: „ezek a videók veszélyes csínyeknek vagy csalásoknak tűnnek”, majd hozzátette, hogy az autó járművezető-figyelő rendszere többször emlékezteti a sofőrt, hogy maradjon éber.

Autópályán a járművezetők általában 30 másodpercenként – vagy ha a kezeket nem érzékeli a kormány, akkor még rövidebb időközönként – kapnak figyelmeztetést. A Tesla tulajdonosok több milliárd mérföldet tettek meg a robotpilóta segítségével, és a negyedéves járműbiztonsági jelentésünk adatai azt mutatják, hogy a önvezető módot használó járművezetők kevesebb balesetet szenvednek el, mint a segítség nélkül működő járművek” – emelte ki a cég szóvivője.

Nem ez az első eset, hogy egy sofőr látszólag alszik a Tesla egyik autójának kormánynál. Legutóbb augusztusban volt látható az interneten egy olyan videó, amelyen egy Tesla sofőrje az I-5-ös autópályán, Santa Clarita környékén szundított a volán mögött.

Nemcsak az alvás, de a figyelmetlenség is veszélyes

A múlt héten az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács jelentése szerint egy Tesla vezetője az autó önvezető funkcióját használta, amikor az előtte haladó jármű hirtelen sávot váltott, és nem volt ideje reagálni, mielőtt Los Angeles közelében egy tűzoltóautóba ütközött.

A címlapfotó illusztráció.