A LIBE bizottság elhalasztotta Hidvéghi Balázs alelnöki pozíciójáról szóló szavazását

 

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) ismételten elhalasztotta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő alelnöki pozíciójáról szóló szavazását – közölte a bizottság kedden. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja közleményben úgy reagált: lehangoló Gyurcsányék áskálódása az Európai Parlamentben.

A parlamenti szakbizottság szerdán szavazott volna a képviselő harmadik alelnöki pozíciójáról. A közlemény újabb szavazási időpontot nem jelölt meg.

Az Európai Parlament szakbizottságai eddig négy magyar képviselőt választottak alelnökökké július közepén tartott alakuló ülésükön. Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották.

Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki. Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

Szeptemberre halasztották az alelnökökről szóló szavazást

A képviselők több szakbizottság esetében is szeptemberre halasztották az alelnökökről szóló szavazást. Információk szerint Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kulturális és oktatásügyi bizottságában (CULT) betöltött alelnöki pozíciójáról pedig szeptember második felében tartják a szavazást. Trócsányi László fideszes EP-képviselő kedden levélben értesítette Antonio Tajanit, az EP Alkotmányügyi Bizottságának (AFCO) elnökét, hogy európai uniós biztosi jelölése következtében nem indul a szakbizottság alelnöki helyéért.

Az Európai Parlament eljárási szabályzata vonatkozó cikke alapján az EP plenáris ülése – a házbizottságként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének javaslata alapján – határozza meg az egyes bizottságok alelnökeinek a számát. Egy parlamenti szakbizottságnak jellemzően négy alelnöke van. Rangsoruk megegyezik megválasztásuk, illetve besorolásuk sorrendjével, szavazategyenlőség esetén pedig koruk szerint alakul. Ennek megfelelően megválasztása esetén Hidvéghi Balázs a LIBE harmadik alelnöke lenne.

A szabályzat szerint az egyes bizottságok elnökségének a parlamenti erőviszonyokat kell tükröznie, valamint nem lehetséges például csak nőkből, vagy csak férfiakból álló elnökséget felállítani, vagy nem jöhet az egyes bizottságok összes alelnöke egyetlen tagállamból.

Fidesz-KDNP: Lehangoló Gyurcsányék áskálódása az Európai Parlamentben

Annyira lehangoló Gyurcsányék áskálódása az Európai Parlamentben. Egyszerűen képtelenek megemészteni a magyar emberek döntését és szembe mennek az európai parlamenti választás eredményével, ahol a DK leszerepelt, a Fidesz-KDNP pedig elsöprő győzelmet aratott – így reagált a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja közleményében.

Gyurcsányék azzal, hogy az európai parlamenti bizottságokban a magyar kormánypárti európai parlamenti képviselők ellen áskálódnak, meg akarják változtatni a magyar emberek akaratát és a választások eredményét – írták.