Robotpap növeli a buddhizmus iránti érdeklődést Japánban

 

A kiotói buddhista templomban ezentúl egy Mindar nevű robot ismerteti a tanításokat.

A robotot Kannon bodhiszattváról modellezték, aki az irgalom és könyörületesség megtestesítője Japánban – olvasható a CNN hírei közt.

A robot a négyszáz éves Kodaidzsi templomban állt szolgálatba, ahol a papok meglepően jó véleménnyel vannak nem mindennapi kollégájukról.

Goto Tenso szerzetes szerint, míg az emberek halandóak, Mindar birtokolja a halhatatlanságot, így rengeteg emberrel találkozhat, és végtelenül sok információt tud eltárolni, amely a fejlődését biztosítja.

Bár néhányan kritikus szemmel nézik a robotpap alkalmazását, Goto elmondta, hogy a buddhizmus nem egy istenbe vetett hiten alapul, hanem Buddha útjának követésében, ezért nem az a lényeg, hogy tanításai min keresztül jutnak el az emberekhez.

Mindar egyébként 195 centiméter magas, nagyrészt alumíniumból készült, de kezei, arca és vállai az emberi bőrhöz hasonló borítást kaptak. 25 perces beszédeket tart, miközben törzsét, fejét és karjait is mozgatja.

A robotot az Oszaka Egyetem fejlesztette ki a templommal együttműködésben, és költségei majdnem elérték a 300 millió forintnak megfelelő értéket.