Lebontják Párizsban a kommunista párt egykori „kirakat” lakótelepét

 

Lakók és városvezetők ünnepélyes keretek között vesznek búcsút szombaton a Párizshoz közeli Ivry-sur-Seine település Jurij Gagarinról elnevezett lakótelepétől, a Francia Kommunista Párt egykori nemzetközi „kirakatától”, amelyet szeptemberben teljesen lebontanak, és egy ökolakóparkot építenek a helyére.

A szovjet űrhajós személyesen avatta fel 1963-ban az egyik legemblematikusabb francia elővárosi lakótelepet. A T alakú, 13 emeletes épületegyüttes a francia munkásvilág és a 1960-as évek modern komfortjának jelképe lett.

A Good Bye, Gagarin! című búcsúnap ünnepi beszédekkel és zenével kísért piknikkel telik, este pedig az 1960-as évekre emlékeztető utcabált rendeznek a telepen.

A lebontás hírének bejelentése óta csaknem 380 család költözött el a lakótelepről, amelynek helyén a tervek szerint 1400 új lakás épül fel.

A lakótelep lebontása – ellentétben más régi francia lakótelepekkel – nem robbantással történik, hanem 16 hónapra tervezett átépítés keretében.

Nehéz volt a döntés, de a lakókkal való egyeztetés előzte meg” – mondta a francia hírügynökségnek Romain Marchand, a Párizs délkeleti határán elterülő 60 ezer lakosú Ivry-sur-Seine alpolgármestere.

A település száz éve a kommunista szavazók egyik legfőbb bázisának számított, „a Gagarin-lakótelep a párt nemzetközi kirakata volt” – mondta Emmanuel Bellanger, a francia külvárosok történetének szakértője. A Francia Kommunista Párt a lakótelepen keresztül mutatta meg a világnak, hogy mire képes helyi szinten azért, hogy azt nemzetközi szinten is megvalósíthassa. Ezért is hívták meg a szakértő szerint a nagy visszhangot kapott avatásra Jurij Gagarint.

A fürdőszoba, a konyha, a lift. Ezek új dolgok voltak nekünk. Soha nem volt korábban ilyen komfortunk” – idézte az AFP Jacqueline Spirót, aki szüleivel együtt a lakótelep lakóinak első nemzedékéhez tartozott, amikor még családias hangulat jellemezte a környéket.

Igazi élet volt a telepen. Mindenki ismert mindenkit, átjártunk egymáshoz, olyanunk voltunk, mint egy nagy család” – idézett a hírügynökség egy másik lakót, akinek a lebontás a „világvégét” jelenti.

Az 1970-es évektől kezdve a Párizs környéki ipartelepek bezárásával és a munkanélküliség megjelenésével egyre több lett a lakótelepeken a közbiztonsági probléma, néhány évvel később pedig más elővárosi lakótelepekhez hasonlóan a Gagarin-lakótelep is a hátrányos helyzetűek környékévé vált, ahol a lecsúszás veszélye fenyegette a lakókat. A városvezetés szerint az utóbbi években teljesen megszűnt a lakótelep vonzereje, az emberek már nem akartak odaköltözni.

A Gagarin-lakótelep helyén épülő ökolakóparkba a városvezetés inkább a középosztályhoz tartozó családokat kíván elhelyezni, de a lakások harmada szociális bérlemény lesz szerény bérleti díjjal, ami tényleges vonzerőt jelenthet Párizs környékén, ahol folyamatosan nőnek az ingatlanárak és a lakbérek.