Brazília elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét

 

A brazil kormány elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek megfékezésére – közölte Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke hétfő este.

Lorenzoni kijelentette, hogy a pénzt inkább az európai erdőségek újratelepítésére kellene fordítani.

Az AFP francia hírügynökség szerint a brazil elnöki hivatal megerősítette a gyorssegély elutasítását.

Felperzselt erdő az Amazonas-medencében, a brazíliai Rondonia szövetségi államban lévő Porto Velho közelében 2019. augusztus 25-én (Fotó: MTI/AP/Eraldo Peres)

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn jelentette be a G7-országcsoport biarritzi csúcstalálkozóján az Amazonas-medencében fekvő országoknak szánt támogatást, illetve egy hosszú távú globális projekt kezdeményezését az amazóniai esőerdő védelmére. Az elképzelések szerint az azonnali segélyből tűzoltó repülőgépeket küldenek majd az amazonasi esőerdő fölé. A hosszabb távú projekt pedig az erdőségek újratelepítését célozza, ezt majd az ENSZ Közgyűlésén fogják véglegesíteni szeptember végén, és Brazília hozzájárulására is szükség lesz.

Jair Bolsonaro viszont óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy beavatkozzanak Brazília belügyeibe. Szerinte elfogadhatatlan, hogy Macron személyes politikai tőkét akarjon kovácsolni az erdőtüzek által okozott „nemzetközi válság” ügyével. Bolsonaro szerint ezzel úgy kezelik Brazíliát, mintha gyarmat vagy senki földje lenne.

Bolsonaróra az erdőtüzek miatt egyre nagyobb nemzetközi nyomás is nehezedik, miután a Föld tüdejének is nevezett, lángokban álló esőerdő képei bejárták a világsajtót, és nemzetközi felháborodást váltottak ki.

A francia államfő Bolsonaro – sokak által megkérdőjelezett – környezetvédelmi politikájának tulajdonította azt, hogy nőtt az amazonasi esőerdőt is sújtó erdőtüzek száma.