Macron fejjel lefelé fordított portréjával tüntettek környezetvédők és antikapitalisták

 

Több százan tiltakoztak békésen vasárnap – két nap alatt a harmadik alkalommal – a G7-es országcsoportnak a délnyugat-franciaországi Biarritzban rendezett csúcsértekezlete ellen a szomszédos Bayonne-ban.

Bayonne-ban a rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be több száz tüntetővel szemben 2019. augusztus 25-én (Fotó: EPA/FREDERIC SCHEIBER)

 

A rendőrség által engedélyezett rendezvényen a demonstrálók „az éghajlatért és a társadalmi igazságosságért” vonultak utcára, Emmanuel Macron francia államfő hivatalos portréjának, fejjel lefelé fordított példányait tartva a magasba, amelyeket az elmúlt hónapokban tulajdonítottak el a polgármesteri hivatalokból.

A francia önkormányzatokon hagyományosan és kötelezően ki van függesztve a mindenkori köztársasági elnök hivatalos portréja, ezeket hozták magukkal a demonstrálók, akik „Éghajlat és társadalmi igazságosság, Macron tűnj el, tüntessük el!” – felkiáltással vonultak fel. A portrék menete elnevezésű tiltakozást francia környezetvédő és baszkföldi alternatív mozgalmak hirdették meg.

A tüntetők Bayonne belvárosának szűk utcáin békésen vonultak fel az államfő fejjel lefelé tartott portréit a lehajtott fejük fölé feltartva, miközben azt skandálták: „És egy, és kettő és három fok, emberiesség elleni bűntett”.

Többen csomagolópapírba burkolt portrét tartottak maguk előtt, amelyre franciául, angolul, spanyolul és baszkul azt írták: „Éghajlat, társadalmi igazságosság vagy Macron?

A tüntetők az elnöki portrék eltulajdonítását – saját adataik szerint 128 hivatalból – nem erőszakos polgári engedetlenségi akciónak tekintik, de a hatóságok csoportosan elkövetett lopás miatt 93 aktivistát előállítottak.

Szombaton már több ezren tiltakoztak békésen a francia-spanyol határ francia oldalán, Hendaye-ban és a spanyol oldalon fekvő Irunban a G7-ek csúcsértekezlete ellen. A családias hangulatú, békés felvonuláson, amelyen a szervezők szerint 15 ezren, a rendőrök szerint 9 ezren vettek részt, együtt meneteltek antikapitalisták, környezetvédők, globalizációt bírálók, valamint velük sétált néhány tucat, a francia kormány politikája ellen tiltakozó sárgamellényes és baszkföldi szuverenista.

A nap végén viszont Bayonne-ban a rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be több száz tüntetővel szemben, akik egy be nem jelentett megmozduláson vonultak fel a városközpontban. A megmozdulásnak nem voltak sérültjei és nagyobb rendontások sem történtek, de 68 embert előállítottak, közülük 38-an kerültek őrizetbe.