Biztonságban van a tátrai vihar után keresett összes személy

 

Biztonságban van az előző napi tátrai vihar után keresett összes személy, a mentőakció véget ért – közölte péntek délután a zakopanei rendőrség szóvivője, Roman Wieczorek.

A rendőrség még péntek reggel kilenc személyt tartott számon, akik hollétéről a csütörtöki hirtelen, erős villámcsapásokkal járó, Tátra lengyel és szlovák részén összesen öt ember halálát okozó vihar után a hozzátartozók nem tudtak.

Mind a kilenc személy tartózkodási helyét már sikerült megállapítani, mindegyikük biztonságban van, a vihar idején nem a tátrai hegycsúcsokon tartózkodtak – mondta el Wieczorek.

Beszámolója szerint a vihar kapcsán a hozzátartozók számára létesített infóvonal továbbá is működik, a rendőrség ennek segítségével folyamatosan tájékoztatást nyújt a térségben tartózkodó, a családtagok által keresett emberek hollétéről, egészségi állapotáról.

A rendőrök egy csoportja és a tátrai hegyi mentők (TOPR) pénteken átkutatták a Giewont hegycsúcs északi részét. A Giewonton csütörtökön többen is megsérültek. A médiában elhangzott tanúvallomások szerint voltak, akik a hegycsúcs alatt rögzített segítő fémláncokba kapaszkodtak, és áramütést szenvedtek. Többen pedig a villámcsapástól szétrepedt sziklakövektől sérültek meg.

A tátrai üdülőközpontban, Zakopanéban működő kórház igazgatóhelyettese pénteken elmondta: előző nap 156 sérültnek nyújtottak orvosi segítséget, közülük több mint huszat a térségbeli kórházakba szállítottak súlyos égési sérülésekkel, fej- és végtagsérülésekkel. Zakopanéban továbbá is 27 személy szorul kórházi kezelésre, közülük 22-en stabil állapotban vannak.

Csütörtök reggel napos idő volt a lengyel Tátrában, a térségben ezrek indultak hegyi túrákra, a TOPR szerint csak a Giewont irányában délelőtt akár ötezren is túrázhattak.

A vihar okozta szerencsétlenség miatt Zakopane polgármestere péntektől háromnapos gyászt hirdetett. Az áldozatok hozzátartozóinak Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök fejezte ki részvétét.