Az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emléke előtt tisztelgett az Európai Bizottság

 

Európa szabadságát nem szabad magától értetődőnek vennünk, az minden egyes nap a mi döntésünk, továbbra is harcolni kell az önkényuralmi rendszerek ellen – írta az Európai Bizottság a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából pénteken kiadott nyilatkozatában.

A Frans Timmermans első alelnök és Vera Jourová uniós igazságügyi biztos által jegyzett közleményben rámutattak, hogy a nyolcvan évvel ezelőtt megkötött Molotov-Ribbentrop-paktummal sötét fejezet kezdődött az európai történelemben, amelyben a szabadság és a demokrácia csupán álom volt.

„A totalitárius rezsimek alatt Európában több tízmillió áldozatot deportáltak, kínoztak, illetve gyilkoltak meg Európa egyes részein több generáció soha nem tapasztalhatta meg, hogy milyen szabadságban és demokráciában élni” – emelték ki.

A brüsszeli testület emellett arról is megemlékezett, hogy harminc évvel ezelőtt, 1989-ben Közép- és Kelet-Európa polgárai fellázadtak, és a demonstrációk sora a vasfüggöny ledöntéséhez vezetett.

„A polgárok bátorságának köszönhetően Európa-szerte újra beköszöntött a szabadság és a demokrácia korszaka” – hangsúlyozták.

Ezek az események segítettek áthidalni a megosztottságot, és hozzájárultak egy egységesebb Európa megteremtéséhez. Ez pedig olyan közös európai örökség, amelyet együtt kell megőriznünk, támogatnunk és megvédenünk – szögezték le a nyilatkozatban.

„1939 óta eltelt nyolcvan év, és a nemzedékből, amely szemtanúja volt a totalitárius rendszerek kegyetlenségének, sokan már nincsenek közöttünk. Az élőből lassan írott történelem lesz. Ezért meg kell őriznünk ezeket az emlékeket, iránymutatást biztosítva az új generációk számára az alapvető jogok, a jogi normák és a demokrácia védelme érdekében” – írták.

A címlapfotón katonai díszőrök a budapesti Gulag-emlékműnél.