Putyin: Fegyverkísérlet során történt az észak-oroszországi halálos baleset

 

Fegyverkísérlet során történt az észak-oroszországi Arhangelszk megyében augusztus 8-án, egy katonai létesítmény területén bekövetkezett halálos baleset – erősítette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Helsinkiben, Sauli Niinistö finn államfővel közös sajtótájékoztatóján.

Putyin aláhúzta, hogy Moszkva nem tehet mindent közzé a robbanásról, tekintve az ügy katonai természetét. Azt sem hozta nyilvánosságra, hogy milyen fegyverrendszert teszteltek.

Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a hattérsugárzás mértéke normális szinten van az incidenst követően. Mint mondta, a jövőben egy jobb mechanizmusra van szükség az értesülések megosztására ilyen jellegű szerencsétlenségek bekövetkezte esetén.

A Roszatom orosz állami atomenergia-vállalat korábban azt közölte, hogy szakemberei egy „rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak” a detonáció idején, amelyben hivatalos közlés szerint a vállalat öt, az orosz védelmi minisztériumnak pedig két alkalmazottja vesztette életét, és további hat ember megsérült.

Washington új manőverező robotrepülőgépet telepíthet Európába

Az Egyesült Államok földről indítható új manőverező robotrepülőgépet telepíthet Romániában és Lengyelországban, amit Oroszország olyan fenyegetésként értékelne, amelyre válaszolnia kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin

Közölte, az amerikai fegyveres erők vasárnap először teszteltek egy több mint 500 kilométeres hatótávolságú, mobil indítószerkezetről indított manőverező robotrepülőgépet azóta, hogy Washington augusztus 2-án felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezményt.

Putyin szerint Washington képes lenne Romániába és Lengyelországba is telepíteni a rakétarendszert, egy ilyen intézkedésre viszont Oroszország megfelelő és viszonosságon alapuló választ lenne kénytelen adni. Az orosz elnök elmondta, hogy megvitatta finn hivatali partnerével a globális stratégiai egyensúly fenntartásának kérdéskörét.