Több mint ötszáz migráns vesztette életét az amerikai kontinensen idén

 

Összesen 514 bevándorló vesztette életét Amerikában idén augusztus 14-ig, ami 33 százalékos emelkedés az előző év hasonló időszakához képest – közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteken Genfben.

A szervezet szóvivője, Joel Millman elmondta, hogy a 2019-es emelkedés nagyrészt a venezuelai válság számlájára írható. Több mint négymillióan hagyták el a latin-amerikai országot 2015 óta.

Az IOM értesülései szerint idén 89 venezuelai menekült vesztette életét. Ez a második legnagyobb „csoport”, az elsőt az ismeretlen állampolgárságú halottak alkotják.

A szervezet 2014-ben kezdte összeírni azoknak a számát, akik az amerikai kontinensen hazájukat elhagyva haltak meg. A halálesetek száma idén érte el leggyorsabban az ötszázas határvonalat.

Millman újságíróknak rámutatott, hogy az amerikai–mexikói határon nem változott jelentősen a halálesetek száma az elmúlt években. Ma is – ahogy korábban – nagyjából naponta egy ember veszíti életét ott.

Az emberek több mint fele – 259 fő – fulladásos halált halt, többségük a Karib-tengeren vagy folyókon próbált meg átkelni. Hatvanöten közúti balesetben vesztették életüket,  20-20-an pedig vasúton, illetve kiszáradás, erőszak, betegség vagy az egészségügyi ellátás hiánya miatt.

Millman hozzátette azt is, hogy az adatok nem foglalják magukban a börtönbeli halálesetek számát. Az Egyesült Államokban nyolc, Mexikóban pedig három migráns halt meg fogságban.

A címlapfotó illusztráció.