Salvini figyelmeztet, fordulat következhet be a bevándorláspolitikában

 

Fordulat következhet be az olasz bevándorláspolitikában, és megszaporodhat az olasz partokra érkező migránsok száma, ha az Öt Csillag Mozgalom átmeneti kormányt alakít az ellenzéki Demokrata Párttal – figyelmeztetett Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes kedden Facebook-bejegyzésében.

„Remélem, hogy nem alakít kormányt az Öt Csillag Mozgalom Matteo Renzi korábbi olasz baloldali kormányfővel. Különben megint az lenne Olaszországban, mint az utóbbi években, amikor a szociáldemokraták voltak hatalmon, s évente félmillió migráns érkezett” – hangsúlyozta a bevándorlásellenes Liga vezetője.

Salvini kiemelte: jelenleg is azon dolgozik, hogy megakadályozza az Open Arms és Ocean Viking mentőhajók fedélzetén lévő több mint 500 migráns partra szállását Olaszországban. Mindkét,  civil szervezethez tartozó mentőhajónak megtiltották, hogy kikössön Olaszországban. Salvini belügyminiszteri kinevezése – 2018 júniusa – óta szigorú bevándorlási politikát folytat. Ennek keretében az olasz parlament a múlt héten egy újabb biztonsági csomagot fogadott el.

A jogszabályok értelmében a belügyminiszter rendeli el az olasz nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott hajók kitiltását az olasz tengerekről, nem engedélyezve ezek áthaladását, kikötését vagy az olasz felségvizeken való megállását. A belügyminiszternek ehhez minden esetben a védelmi és közlekedési miniszter beleegyezésére is szüksége van – amit utóbbiak eddig minden esetben megadtak.

A törvénycsomag első négy cikke az Olaszországba migránsokat szállító NGO-hajókra vonatkozik. A szöveg hangsúlyozza, hogy a civil hajók az illegális bevándorlást pártolják. A migránsokkal olasz parton kikötő NGO-hajó kapitányát – a korábbi intézkedésekhez képest szigorúbban – 150 ezertől egymillió euróig terjedő közigazgatási szankcióval sújtják, a hajót az olasz hatóságok lefoglalják, és egy idő után állami tulajdonnak nyilvánítják, az NGO-nak való visszaszolgáltatás helyett.

A törvény értelmében a hajó kapitánya 3 évtől 10 évig terjedő börtönt kockáztat, ha nem engedelmeskedik az olasz hatósági és katonai hajók tiltó felszólításának. Az M5S jelenlegi koalíciós partnere, a Liga a múlt héten mondta fel az együttműködést, s új választásokat sürgetett. Salvini később aggasztónak nevezte azt, hogy az M5S a Ligát megkerülve összeállna a Demokrata Párttal egy új kormánykoalíció érdekében.

Hétfőn Luigi Di Maio, az M5S vezetője ugyanakkor Facebook-oldalán arról írt, hogy pártja nem kíván szövetségre lépni a Demokrata Párttal az esetleges előre hozott választások elodázása érdekében.