Hollik István: Az Európai Bizottság végrehajtó szervezet

 

Az Európai Bizottság végrehajtó szervezet, nem politikai testület – hangsúlyozta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

A kormányszóvivő szerint fontos, hogy a bizottság térjen vissza ahhoz a létértelmezéshez és feladatértelmezéshez, amelyet az alapszerződés kijelöl. E szerint a bizottság feladata, hogy a döntéseket végrehajtsa. Mint mondta, úgy vélik, hogy ebben a szerepfelfogásban a bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen sokkal józanabb lesz.

Kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön találkozik a bizottság leendő elnökével. A kormányszóvivő szerint a magyar kormányfő nyilván el fogja mondani azokat a sarokpontokat, amelyekből Magyarország nem tud engedni. Ezek: a bevándorlás megállítása, az európai keresztény kultúra védelme, s hogy egy olyan Európában gondolkodunk, amely a nemzetek Európája. Nem az unió építése a végcél, az csak egy eszköz a tagállamok a kezében – tette hozzá.

Hollik István közölte: fair eljárást várnak az új bizottsági elnöktől, hogy minden tagállammal szemben ugyanolyan elvárásokat támasszanak.