Több mint kétszázmillió fát ültettek el egy nap alatt Etiópiában

 

A faültetést az országban mintegy ezer helyszínen végezték. A kormány célja négymilliárd fa ültetése az év végéig – adta hírül a BBC News.

A hétfői faültetéssel a szárazság sújtotta kelet-afrikai ország ellensúlyozni akarja az erdők kivágásának hatásait és a klímaváltozást. Az Abiy Ahmed kormányfő vezette projekt megvalósításának idejére számos közintézményt és iskolát bezártak, hogy minél többen részt vehessenek a faültetési programban.

Az ENSZ adatai szerint a 20. században Etiópia területének 35 százalékát borították erdők, ez azonban négy százalékra zsugorodott a 2000-es évekre. A faültetést az országban mintegy ezer helyszínen végezték. Illetékesek számolták, hogy hány facsemetét ültetnek el.

Getahun Mekuria innovációs és technológiai miniszter hétfői Twitter-üzenete szerint több mint 220 millió fát ültettek. A kormányzati program célja négymilliárd fa ültetése az év végéig.

Illetékesek szerint a több mint kétmillió fa elültetése világrekord. A Guinness-rekordok könyvében India tartja az egyetlen nap alatt elültetett fák rekordját több mint 50 millió fával, amelyet 800 ezer önkéntes ültetett el 2016-ban a dél-ázsiai országban.

Az etióp program bírálói szerint Abiy miniszterelnök a zöldítési kampányt arra használja fel, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a kormány előtt álló kihívásokról, köztük az etnikai konfliktusokról, amelyek mintegy 2,4 millió embert kényszerítettek otthonaik elhagyására – olvasható a BBC hírportálján.