Hétfőn búcsúztatják a meggyilkolt olasz rendőrt

 

Hétfőn búcsúztatják azt a fiatal olasz rendőrt, akit a gyanú szerint egy amerikai turista késelt halálra Rómában. A 19 éves férfi egy barátjával drogot akart venni, vitába keveredtek a dílerrel, verekedés tört ki, és eközben ölték meg az egyik kiérkező olasz rendőrt. Matteo Salvini belügyminiszter abban bízik, hogy a gyilkos soha nem jöhet ki a börtönből – közölte az M1 Híradója.

Mario Cerciello Regát kollégájával együtt egy rabláshoz riasztották péntekre virradó éjjel. A gyanú szerint egy 18 és egy 19 éves amerikai férfi drogot akart vásárolni egy helyi férfitől, aki azonban a kábítószer helyett fájdalomcsillapítót adott el nekik. Ekkor a két férfi ellopta a díler hátizsákját, és azt mondták neki, hogy száz euró és egy gramm kokain ellenében adják neki vissza.

Sajtóhírek szerint a díler hívta a rendőröket, mondván, hogy ellopták a táskáját. A civilruhás Mario és kollégája szóváltásba keveredett az amerikaikkal, aztán ez egyikük egymás után nyolcszor szúrta meg a 35 éves rendőrt. Miközben a másik amerikai férfi a rendőr társával verekedett. Mario nem sokkal a kórházba szálítás után belehalt sérüléseibe. Kollégája nem sérült meg súlyosan.

A gyanúsítottak után hajtóvadászat indult, és egy parkolóőr segítségével hamar el is fogták őket. Egy római szállodában vették őrizetbe a gyanúsítottakat. A hotelszobában megtalálták a kést, amivel az egyikük elkövette a gyilkosságot. Már péntek este kihallgatták őket. Sajtóhírek szerint a késelő beismerte tettét.

A rendőr másfél hónapja házasodott meg, nászútjáról pedig a múlt héten tért vissza. Munkája mellett sokat önkénteskedett. Keddenként a Termini pályaudvar mellett ételt osztott a rászorulóknak.

Az olasz belügymninsizter Twitter-oldalán egyebek mellett azt írta hogy a rendőr egy hős volt, aki előtt még ott állt az egész élet. Matteo Salvini azt is hozzátette, hogy a két amerikai férfi megfizet a tettéért.

A meggyilkolt rendőr gyászszertartása hétfőn abban a templomban lesz, ahol másfél hónapja kimondta a boldogító igent.

A címlapfotó illusztráció.