Több tízezren tüntettek Peking és a rendőrség mellett Hongkongban

 

Több tízezren tüntettek Hongkongban szombaton a városvezetés mellett, válaszul az elmúlt hónapok ellenzéki demonstrációira – közölték rendőrségi források.

A zömében idősebbekből álló tömeg helyszíni beszámolók szerint kínai zászlókkal és a rendőrséget éltető transzparensekkel vonult az utcára. Több résztvevő az elmúlt hetek tüntetésein tapasztalt erőszakos cselekmények elleni tiltakozással magyarázta részvételét a szombati megmozduláson.

Rendőrségi becslések szerint a mostani tüntetésen mintegy százezer fő vett részt, helyi sajtóbeszámolók azonban ennek a többszöröséről tudósítanak.

A hongkongi hatóságok még a kormányzat melletti szimpátiatüntetés előtt bejelentették, hogy rábukkantak egy fegyverraktárra, ahol robbanószerkezeteket, késeket, fémrudakat és Hongkong függetlenségére felhívó röplapokat találtak. Ugyanitt megtalálták a Hongkongi Nemzeti Front nevű függetlenségpárti csoport címkéit is.

A közlemény szerint az ügyben egy embert letartóztattak. A Nemzeti Front részéről elismerték, hogy a letartóztatott személy a tagjuk, ám tagadták, hogy tudomásuk lett volna bármilyen robbanóeszközről.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, ahol fokozatosan igyekszik növelni befolyását.

Az ellenzéki tüntetéshullám a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet kapcsán indult idén áprilisban. A tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

Július elején a demonstrálók egy csoportja  – a rendőrség becslése szerint mintegy 1500-an – fémrudakkal és más eszközökkel próbálták betörni a kormányzati épületkomplexum üvegajtóit.

A tiltakozáson résztvevők több alkalommal a rendőrökkel is összecsaptak, jogvédő szervezetek pedig azzal vádolták a hongkongi rendőrséget, hogy túlzott erőt alkalmaz.