Újabb szakaszba lépett a lengyel bírói fegyelmi kamara miatti uniós jogsértési eljárás

 

Az új bírói fegyelmi kamara miatt áprilisban Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást újabb szakaszba léptette az Európai Bizottság szerdán. Varsó szerint nem szerencsés, hogy még a régi összetételű EB döntött, egy nappal azután, hogy az új bizottsági elnököt megválasztották.

A brüsszeli testület közölte, hogy úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az „igazságszolgáltatás függetlenségét aláásó” jogszabály ügyében a lengyel kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti.

Kiemelték, hogy az igazságügyi dolgozók különböző feltételezett kihágásaival foglalkozó, tavaly létrehozott fegyelmi testületről szóló szabályok nem tartalmaznak megfelelő garanciákat, hogy megóvják a bírákat a politikai befolyástól, illetve nem állnak összhangban a közösségi jog előírásaival. Varsónak két hónapja volt reagálni, azonban az Európai Bizottság alapos vizsgálat után nem találta kielégítőnek a választ, és ezért fenntartja korábbi aggályait.

Intézkedésekről döntöttek

A lengyel hatóságoknak újabb két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, máskülönben az Európai Bíróság elé kerülhet az ügy – figyelmeztettek. A bizottság emellett intézkedésekről döntött a jogállamiság erősítése érdekében, egyebek mellett a hatékonyságot javítaná a problémák korai észlelése, valamint a párbeszéd és a nyomon követés terén.

Létrehoznak egy valamennyi uniós tagállamra kiterjedő jogállamisági felülvizsgálati ciklust, amelynek keretében évente jelentés fog készülni, továbbfejlesztik az igazságügyi eredménytáblát, illetve lépéseket tesznek a jogállamiság európai kultúrájának előmozdítása érdekében – tájékoztattak.

„Az elmúlt öt évben számos különböző támadás érte a jogállamiságot. Az Európai Bizottság keményen küzdött, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel visszaverje ezen támadásokat. Ma úgy döntöttünk, hogy a jogállamiság előmozdítása, védelmezése és érvényesítése érdekében megerősítjük eszköztárunkat” – jelentette ki Frans Timmermans, a testület első alelnöke.

Fontos a hatékony jogvédelem

Egy friss Eurobarometer-felmérés szerint az európaiak több mint 80 százaléka fontosnak tartja a független bíróságok által biztosított hatékony bírói jogvédelmet, a törvény előtti egyenlőséget, valamint a korrupciós vizsgálatok és büntetőeljárások megfelelő lefolytatását.

A megkérdezettek hasonló arányban fontosnak tartják, hogy a média és a civil társadalom szabadon működhessen, s ne kelljen megfélemlítéstől tartania, ha kritikus hangot üt meg a kormány tevékenységével kapcsolatban.

A lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller szerint nem szerencsés, hogy még a régi összetételű EB újabb döntést hozott az ügyben, egy nappal azután, hogy az új bizottsági elnököt megválasztották. A varsói kormány kiáll a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája kapcsán már megfogalmazott érvei mellett – nyilatkozott Müller a PAP hírügynökségnek.

A fegyelmi kamara szerinte egészséges egyensúlyhoz járul hozzá a lengyel bírósági rendszerben, azért jött létre, hogy a politikusoktól független módon döntsön az igazságügyi dolgozók által elkövetett, elmarasztalandó tettek esetében. Varsó a megszabott két hónapon belül, érdemi módon válaszol az EB kifogásaira – helyezte kilátásba a szóvivő.