A gombaszögi nyári táborba látogatott a szlovák államfő

 

Szlovákiával a jelek szerint nem kell hasonló konfliktusokkal számolni, az új szlovák államfő, Zuzana Caputová még a beiktatása előtt elfogadta a meghívást a Gombaszögi Nyári Táborba, és tartotta is a szavát. Így hivatalban lévő köztársasági elnök először tett látogatást a felvidéki magyar fiatalok legnagyobb találkozóhelyén. Caputová a nyilvános fórumon azt mondta, hogy feladatának érzi a Szlovákiában élő nemzetiségek védelmezését – közölte az M1 Híradója.

Hatalmas tömeg fogadta a szlovák államfőt a felvidéki Gombaszögön, aki hivatalos beiktatása után egy hónappal a szlovákiai magyarok legnagyobb zenei fesztiválján és szabadegyetemén találkozott a felvidéki magyarokkal. Zuzana Caputová a nyilvános fórum előtt a tábor főszervezőjével járta be a rendezvény régi-új területét, a gombaszögi völgyet.

Természetes volt számomra, hogy eljöjjek ebbe a táborba” – mondta az államfő, aki arról beszélt, hogy szeretné érteni és érzékelni az ország polgárainak problémáit. Azt mondta, államfőként három kiemelt területre koncentrál, a jogra és az igazságszolgáltatásra, a klímaváltozás és a környezetvédelemre, valamint a szociális egyenlőség kérdéseire, és mint mondta, ezek mindegyike érinti a magyarságot is. Úgy fogalmazott, hogy a gyengébbek hangja szeretne lenni.

Zuzana  Caputová látogatását azért is fogadták örömmel a tábor szervezői, mert bár a rendezvény évek óta fontos politikai és közéleti párbeszédek színtere, eddig egyetlen államfő sem fogadta el a meghívásukat.

A szlovák államfő példaértékűnek nevezte a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínét és a rendezvény sokszínűségét.