Légicsapás ért egy Tripoli környéki kórházat

 

Legalább három civil meghalt, egy tucat megsebesült egy Tripolitól délre található kórházat ért légicsapásban – közölték biztonsági források.

A nemzetközileg elismert líbiai nemzeti egységkormány által indított, a harag vulkánja fedőnevet viselő katonai művelet egyik felelőse az EFE spanyol hírügynökségnek azt mondta, hogy számos lövedék csapódott be az említett kórház belsejében. Az áldozatok legnagyobb része, köztük a három halott, a kórház alkalmazottja volt – tette hozzá a forrás, amely nem közölt egyéb részleteket.

Az EFE szerint a légicsapást a Halífa Haftar tábornokhoz hű erőknek tulajdonították.

A kelet-líbiai tobruki ellenkormányt vezető Haftar április 4-én indította a líbiai főváros, a nemzetközileg elismert líbiai egységkormány ellenőrzése alatt álló Tripoli ellen csapatait. Döntését azzal indokolta, hogy meg kell tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól, ellenfelei szerint azonban a tábornok valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.

Az EFE jelentése szerint azóta több mint ezren – harcosok és civilek – vesztették életüket, több mint ötezren sebesültek meg, és több mint százezren váltak belső menekültekké.

Líbia Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni. Haftar elutasítja az ENSZ támogatását élvező egységkormányt, amely a nyugat-líbiai fővárosban, Tripoliban székel, így az ország gyakorlatilag két részre szakadt. A Haftarhoz hű erők az ország körülbelül 70 százalékát tartják ellenőrzésük alatt.

A címlapfotó illusztráció.