Az antiszemitizmus „egy új nagyságrenddel” növekedett Európában

 

Az antiszemitizmus „egy új nagyságrenddel” növekedett Európában, az elmúlt években ugyanis az ide érkező muszlim bevándorlók számának növekedésével új kihívásként jelent meg a muzulmán zsidóellenesség – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 csatorna műsorában.

Horváth József azt mondta: „ez egy olyan probléma, amelyet behoztunk Európába”. A Közel-Keletről érkezett fiatalok abban szocializálódtak, hogy elsőszámú, kiemelt ellenségük Izrael állam és a zsidóság – mutatott rá.

Horváth József elmondta: a kormányok nagyon határozottan ígérik, hogy fellépnek az antiszemita megnyilvánulások ellen, ugyanakkor látni kell, hogy a növekvő számú muzulmán szavazókban olyan utánpótlást látnak egyes politikai pártok, ami miatt egyre inkább visszafogottan nyilatkoznak a zsidósággal kapcsolatos kérdésekben.

A szakértő szerint ez oda vezethet, hogy a nyugat-európai zsidóság keres magának egy biztonságosabbnak vélt helyet, továbbá megfigyelhető részükről egyfajta, védekezésben megnyilvánuló „militarizáció”. Példaként említette, hogy golyóálló üveggel szereltek fel zsidó intézményeket.

A címlapfotó illusztráció.