Keresztény templomok ellen tervezett merényletet

 

A pennsylvaniai Pittsburghben szerdán késő este letartóztattak egy szíriai férfit, aki terrortámadást tervezett egy keresztény templom ellen – jelentette be szerda éjjel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a 21 éves Musztafa Muszab Alowemer 2016-ban menekültként érkezett Szíriából az Egyesült Államokba. A szír háborús viszonyokra tekintettel a menedékkérelmét pozitívan bírálták el, és azóta a pennsylvaniai nagyvárosban élt.

Az FBI egyik beépített ügynökének információi szerint Alowemer azt tervezte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében terrortámadást követ el egy keresztény templom ellen. Tervének részleteit megosztotta egy férfival, akiről azt hitte, hogy az Iszlám Állam híve, ám az illető az FBI fedett ügynöke volt. Többször is találkozott vele, és a robbanószerek megvásárlásairól is beszámolt neki.

Alowemer jelen volt a közösségi médiában is, ahol kinyilvánította, hogy támogatja az Iszlám Államot, és készen áll arra, hogy bármikor útra keljen, és csatlakozzék a dzsihadistákhoz. Szintén a közösségi médiában osztott meg különböző terrorista propagandaanyagokat, valamint további terrorista célpontokat ajánlgatott Pittsburghben és környékén.

A Szövetségi Nyomozó Iroda terrorelhárítási egységének így sikerült elejét vennie a terrortámadásnak. “Az FBI rendkívül komolyan veszi a templomok és vallási intézmények elleni fenyegetéseket, és minden rendelkezésre álló erőforrását felhasználja egy lehetséges terrortámadás megelőzéséhez” – nyilatkozta a Fox televíziónak Michael McGarrity, az FBI terrorelhárítási részlegének helyettes igazgatója.

A szír férfi bevallotta, hogy tömegek elpusztítására alkalmas bombát akart robbantani a kiszemelt templomban. Az amerikai hatóságok szerint azt mondta: ösztönözni akarta az Iszlám Állam Egyesült Államokban élő támogatóit további hasonló akciókra, valamint bosszút akart állni a Nigériában likvidált terroristákért. Azt is közölte, hogy tettét a mise és az imádság pillanataiban tervezte elkövetni.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint Musztafa Muszab Alowemer a Szíria déli részén fekvő Dara városában született, és 2016. augusztus 1-jén érkezett az Egyesült Államokba.