Az Ománi-öbölben tartályhajók ellen használt akna hasonló az iráni típusokhoz

 

Az Ománi-öbölben tartályhajók ellen használt tapadóakna maradványai meglepő hasonlóságot mutatnak az iráni típusokkal – közölte szerdán az amerikai haditengerészet.

Sean Kido, az amerikai haditengerészet központi parancsnokágának műszaki mentő- és búváralakulatának parancsnoka, az emírségekbeli Fudzseirában lévő amerikai támaszponton mutatta be a két megtámadott tartályhajó törzsében talált aknaszilánkokat és mágnest. „A támadásban használt tapadóakna jól megkülönböztethető, és meglepő hasonlóságot mutat iráni aknákkal, amelyeket már nyilvánosan bemutattak iráni katonai díszszemléken” – mondta Kido.

A szakértő emellett kizárta, hogy az egyik tartályhajón, a japán tulajdonban lévő Kokuka Courageouson keletkezett károkat repülő tárgyak okozhatták. Ez ellentmondani látszik a hajó tulajdonosa nyilatkozatának, amely szerint szemtanúk repülő eszközöket láttak a támadásokat megelőzően. Kido szerint a haditengerészet nyomozói ujjlenyomatokat és egy tenyérlenyomatot is levettek az egyik hajó oldaláról. Ezek feltehetően a tapadóaknát elhelyező személytől származhattak. Kido hozzátette, hogy a hajótesten lyukakat találtak, amelyek arról árulkodnak, miként helyezhették el a tapadóaknát. A robbanószerkezetet a vízvonal felett helyezték el, ami – Kido szerint – arra utal, hogy nem a hajó elsüllyesztése lehetett az elkövetők célja.

Az amerikai védelmi minisztérium a héten újabb 11 fotót tett közzé, amely az Ománi-öbölben a múlt héten történt, két tartályhajó elleni támadás részleteit mutatja. A Pentagon szerint a képek újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a tankerek elleni támadásért Iránt terheli a felelősség. A fotókon egyébként az egyik tartályhajó oldalához erősített fémtárgy látható, továbbá a japán tulajdonú tanker oldalán egy nagy lyuk, amelyet feltételezések szerint akna okozott.

A Pentagon közlése szerint a képeket az amerikai haditengerészet készítette. A korábban nyilvánosságra hozott fotókon az iráni Forradalmi Gárda tagjai voltak láthatók, amint éppen egy fel nem robbant aknát távolítottak el a japán tanker oldaláról. Teherán cáfolta, hogy bármi köze volna a június 13-án történt támadásokhoz  az Ománi-öbölben, a Hormuzi-szoros közelében, nem messze az iráni partoktól. Az eddigi beszámolók szerint több robbanás történt a fedélzeten, és mindkét hajón tűz ütött ki.