Szijjártó: Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne a közép-európai országok nélkül

 

Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Az MTI-hez a tárca által eljuttatott nyilatkozatban a miniszter kifejti, hogy elég megnézni az elmúlt negyedév gazdasági növekedési adatait.

Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik. Teljesítményük nagy mértékben hozzáad az Európai Unióéhez, amely gyengébb lenne, ha nem vette volna fel ezeket az országokat – mutatott rá Szijjártó Péter, aki szerint a nyugat-balkáni országok felvétele is erősítené az EU-t.

Ha az EU versenyképesebb és sikeresebb akar lenni, akkor nem csökkenteni, hanem növelni kell a tagországok létszámát. Ez egyszer már bejött (…), és ezért be fog jönni akkor is, amikor a nyugat-balkáni országokkal bővül” – húzta alá a miniszter.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió erősebb és versenyképesebb legyen, mint jelenleg, hiszen gazdasági, beruházási szempontból ez fontos számára – hangoztatta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k, b) és Massimiliano Fedriga, a régió kormányzója (k, j) a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján Triesztben 2019. június 12-én (Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)

„Magyarországnak az az érdeke, hogy a bővítési politika folytatódjon, hogy az Európai Unió végre tovább bővüljön a nyugat-balkáni térség irányába, ezt diktálja a nemzetgazdasági és a nemzetbiztonsági érdekünk is” – mutatott rá a külgazdasági és külügyi tárca vezetője.

A politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugat-balkáni feszültségeken úgy lehet a leginkább úrrá lenni és még biztonságosabbá tenni a térséget, ha felkínálják az európai integráció útját a nyugat-balkáni országoknak.

Így a gazdasági kapcsolatok is sokkal szorosabbak és hatékonyabbak lehetnek – tette hozzá.

Ráadásul a migrációs veszély sajnos továbbra is reális – emelte ki Szijjártó Péter.

„Elnézve a Törökországban és az EU déli és délkeleti szomszédságában uralkodó állapotokat, több mint 30 millió ember él olyan sorban, hogy könnyen hozhat olyan döntést, hogy megindul Európa irányába” – hívta fel a figyelmet a magyar diplomácia vezetője.

Ezért fontos, hogy déli, délkeleti irányból is védve legyünk, és ha a nyugat-balkáni térséget integrálni tudjuk, az nagyobb védettséget ad hazánk számára a migrációs folyamatok megállítása szempontjából is” – tette hozzá Szijjártó Péter.

„Mi hamisnak, tiszteletlennek és elszomorítónak tartjuk azt a nyugat-európai érvelést, amely megkérdőjelezi a közép-európai országok hozzájárulását az Európai Unió teljesítményéhez” – mondta.

A miniszter a KEK külügyminiszteri találkozójának alkalmával külön kétoldalú találkozón is tárgyalt Miro Cerar szlovén külügyminiszterrel, Igor Crnadak bosznia-hercegovinai külügyminiszterrel, Massimiliano Fedrigával, a trieszti régió, Friuli-Venezia Giulia elnökével és Zeno D’Agostinóval, a trieszti kikötő első emberével is.