A férfi és nő alkotta család értékeit hangsúlyozza a Vatikán

 

A szexuális identitás és a férfi és nő alkotta család értékeit hangsúlyozza a katolikus nevelésért felelős vatikáni kongregációnak a genderelméletről közölt dokumentuma, amely párbeszédet is szorgalmaz a nemi diszkriminációval szembeni fellépés érdekében.

A kongregáció e hét elején több nyelven kiadott, 31 oldalas dokumentuma „Férfinak és nőnek teremtette őket. Párbeszéd a genderelméletről a nevelésben” címet kapta.

(A genderelmélet a társadalmi nemek tudománya, amely a tanult – nem biológiai – nemi szerepekkel és mindennek a társadalmi vonatkozásaival foglalkozik.)

A római kúria illetékes központi hivatalának a kérdést teológiai és tudományos szempontból is részletesen tárgyaló dokumentuma nem képvisel egyházi nyitást a genderelmélet felé. Leszögezi a gyerekeknek azt a jogát, hogy „apa és anya alkotta családban nőjenek fel”. Hasonlóképpen hangsúlyozza a katolikus családok választási szabadságát a szexuális nevelés terén, valamint a katolikus oktatási intézmények legitimitását a szexualitással kapcsolatos nézeteik fenntartásában.

Demokratikus államban az oktatási modellt nem uralhatja „egyengondolat”, különösen ennyire jelentős kérdésben – olvasható a katolikus nevelési kongregáció dokumentumában, amely az európai országok oktatásában terjedő genderelmélettel kíván szembehelyezkedni.

A vatikáni hivatal szerint a genderelméletek, főleg ezek radikálisabb irányzatai, fokozatosan és teljesen eltávolodnak a természettől, a szexuális és családi identitástól az úgynevezett folyékony dimenzió felé, amelyben „minden egyforma, különbség, rend és cél nélküli”. A szöveg kiemeli, hogy a relativizmus „kulturális és ideológiai forradalma”, amelyben a gender fontosabb lesz a nemnél, jogi következményekkel is jár sajátos egyéni és társadalmi jogok követelésével.

A dokumentum ugyanakkor nem utasítja el a genderkutatást, ha ez „lehetséges találkozási pontokhoz vezet”: közös célként jelöli meg a gyerekek és fiatalok mások iránti tiszteletre nevelését, nehogy bármilyen személyes körülmény (fogyatékosság, faj, vallás, „érzelmi tendencia”) visszaélésre, támadásra, diszkriminációra adjon okot.

Giuseppe Versaldi, a kongregáció prefektusa a Vatican News vatikáni hírportálnak úgy nyilatkozott, a „genderelméletről párbeszédre van szükség, jelszavak és szélsőséges nézetek hangoztatása nélkül”. Megjegyezte, hogy a dokumentumot az európai püspökök szorgalmazták, „mivel a kérdésben nagy a kavarodás, és fennáll a veszély, hogy a genderelméletet egyengondolatként tanítják az iskolákban”. Hozzátette, hogy a genderjogok már nemzetközi és nemzeti jogszabályokban is szerepelnek.

Most először fordult elő, hogy egy vatikáni dokumentum az egyik nemi kisebbséget jelölő queer kifejezést használta. (Ez olyan embereket jelöl, akik számára a szexuális irányultság és a nemi identitás képlékeny.)

A szöveg elutasította azt a nézetet, hogy a férfi és nő közötti házasság a „patriarchális társadalom maradványa” lenne.

A dokumentum kiemeli a nők nevelési szerepét a családban éppúgy, mint az iskolákban és a társadalomban. Az utolsó részben a kongregáció a katolikus oktatási intézmények és katolikus pedagógusok együttműködését szorgalmazza a párbeszéd érdekében, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd kultúrája nem mond ellent a katolikus iskolák jogos elvárásának, hogy hűek maradjanak a szexualitásról és a családról vallott nézeteikhez.

A címlapfotó illusztráció.