Kína és Oroszország megakadályozta az ENSZ BT-ben a szudáni erőszakot elítélő határozattervezetet

 

Kína és Oroszország megakadályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsának keddi rendkívüli ülésén annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely elítélte volna a szudáni erőszakcselekményeket. A szudáni hadsereg az előző nap felszámolta az ellenzéki tüntetők táborát Kartúm központjában, és a műveletben többtucatnyian meghaltak, illetve megsebesültek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai a világszervezet New York-i székházában (Fotó: MTI/ EPA/ Peter Foley)

A szudáni helyzet miatt Németország és Nagy-Britannia indítványozta a BT rendkívüli ülését, és határozattervezetet terjesztett be. Ez elítélte volna a civilek megölését, követelte volna az erőszakcselekmények beszüntetését, és felszólította volna az országot vezető átmeneti katonai tanácsot és a tüntetőket, hogy békés úton oldják meg a belpolitikai válságot.

Kína azonban határozottan ellenezte a szövegtervezetet, Oroszország pedig ragaszkodott ahhoz, hogy várják meg az Afrikai Unió véleményét a kérdésben – közölték diplomaták, akik részt vettek a zárt ajtók mögötti ülésen.

Dmitrij Poljanszkij orosz nagykövet az ülés után újságíróknak azt mondta: a tervezet kiegyensúlyozatlan volt, pedig egy ilyen helyzetben „nagyon óvatosnak kell lenni, mert elmérgesíthetjük”.

Szudánban az átmeneti katonai tanács bejelentette kedden, hogy felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és kilenc hónapon belül megtartandó választásokat írt ki. A demokráciapárti tüntetők elutasították ezt, és folytatták tiltakozásukat.

A Kartúm körül kialakult újabb tüntetéseken számos összecsapás tört ki katonák és tüntetők között. Egy ellenzéki orvoscsoport szerda hajnali közlése szerint a tüntetők táborának felszámolása óta 60 embert öltek meg erőszakcselekményekben a fővárosban és környékén.

Friss hírek szerint közben jelentősen nőtt a szudáni tüntetések halálos áldozatainak száma 

Hatvanan vesztették életüket és több mint 300-an sebesültek meg hétfő óta a tüntetők és a szudáni biztonsági erők közötti összecsapásokban Kartúmban – közölte az ellenzékkel kapcsolatban álló Szudáni Orvosok Központi Bizottsága nevű szervezet szerdán.

Hétfőn több mint 35-en vesztették életüket, és a szervezet közölte, a biztonsági erők legkevesebb tíz emberrel végeztek a szudáni fővárosban, Kartúmban, illetve Omdurmánban szerdán. Kedden is tízen vesztették életüket az összecsapásokban: öten Fehér-Nílus államban, hárman Omdurmánban és ketten Észak-Kartúmban.

Az orvosi csoport szerint az áldozatok száma ennél is több lehet, mert sok kórházzal nem tudták felvenni a kapcsolatot, miután a szudáni vezetés több térségben felfüggesztette az internet-szolgáltatást.

A demokráciapárti tüntetők azt követelik, hogy távozzon az afrikai országot jelenleg irányító átmeneti katonai tanács (TMC), és adja át helyét egy civil vezetésű kormánynak. A biztonsági erők hétfőn erőszakkal oszlatták fel a kartúmi védelmi minisztérium előtt két hónapja ülősztrájkoló, több ezres tömeget.

Médiaértesülések szerint a rajtaütést a szudáni gyorsreagálású erők (RSF) nevű elitegység vezette, amelynek tagjai – emberi jogi csoportok szerint – szexuális erőszakot, kínzásokat követtek el, és civileket mészároltak le az ország dárfúri régiójában. A nemzetközi közösség határozottan bírálta a biztonsági erők eljárását.

Az ülősztrájk hétfői felszámolását követően a katonai tanács felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és jelezte: átmeneti kormányt hoz létre, valamint hét-kilenc hónapon belül választásokat tart nemzetközi felügyelet mellett.

Az átmeneti katonai tanácsot vezető Abdel-Fattáh al-Burháni szerdán, a ramadán böjti hónapot lezáró íd al-fitr kezdetén elhangzott üzenetében azonban jelezte, hogy a TMC továbbra is hajlandó tárgyalni az ellenzéki csoportokkal, de feltételek nélkül. A tüntetők az ülősztrájk feloszlatását követően hangsúlyozták, hogy folytatják a tiltakozó megmozdulásokat