Migránsokat fogtak el a La Manche-csatornán brit határőrök

 

A brit határőrség feltartóztatott szombaton nyolc csónakot, amelyben összesen 74 ember, köztük gyermekek próbálták meg átszelni a La Manche-csatornát, hogy eljussanak Nagy-Britanniába – erősítette meg a kormány. További két csónakot még a francia hatóságok állítottak meg.

A meleg, napos időben lezajlott akciók növelték azokat az aggodalmakat, hogy a javuló időjárás arra ösztönzi majd az embercsempészeket, hogy még több migránst próbáljanak meg átjuttatni Franciaországból az Egyesült Királyságba.

A brit hatóságok közlése szerint az ügyben bűnügyi vizsgálatot indítottak, de az elfogott migránsok nemzetiségének megállapítása még folyamatban van.

A parti őrség tisztségviselői szerint az illegális bevándorlókat Nagy-Britannia délkeleti részén, a Dover kikötőjétől Winchelsea Beachig húzódó mintegy 80 kilométeres partszakasz különböző részein fogták el.

A brit hatóságok májusban 140 migránst gyűjtöttek be a La Manche-csatornán, a legtöbbet tavaly december óta. A La Manche-csatornát kis csónakokban átszelő migránsokról szóló jelentések kényes politikai témának számítanak Londonban, még akkor is, ha az országba érkező illegális bevándorlók száma tekintetében Nagy-Britannia messze elmarad az olyan európai uniós tagállamoktól, mint Spanyolország, Olaszország vagy Görögország.

A címlapfotó illusztráció.