Újabb információk a Japánban történt késelésről

 

Kedd reggel háromnegyed nyolckor Kavaszaki városában a szemtanúk szerint az ötvenes éveiben járó férfi tűnt fel az egyik buszmegállóban, és mindkét kezében kést tartva azonnal megtámadta az ott várakozókat.

A rendőrség és a tűzoltóság információi szerint tizenhat gyereket, egy férfit és egy nőt szállítottak kórházba, beleértve egy 11 éves kislányt és egy 39 éves férfit, akik a kórházban életüket vesztették – olvasható a japán NHK hírei közt.

A rendőrség feltételezése szerint az elkövető, akit a tetthelyhez közel fogtak el, Kavaszaki városi lakos.

A férfi az eset után nyakba szúrta magát, és eszméletét vesztette. Később a kórházban hunyt el.

A japán miniszterelnök, Abe Sinzó sürgős intézkedések bevezetését kérte az iskolákba és onnan hazaérkező gyerekek védelme érdekében – áll az NHK egy további cikkében.

Az eset után a miniszterelnök azonnal hívatta az oktatási minisztert, Sibajama Maszahikót és a Nemzeti Közbiztonsági Bizottság elnökét, Jamamoto Dzsunzót, hogy megvitassák a szörnyű bűncselekményt.

Abe Sinzó a tanácskozás után felháborodását fejezte ki, hogy a támadó kimondottan kisgyerekeket vett célba.

A miniszterelnök részvétét nyilvánította ki az áldozatok családtagjainak, a túlélőknek pedig mihamarabbi felépülést kívánt.

Még hozzátette, hogy a gyermekek biztonságának biztosítása elsődleges feladat, és arra utasította a minisztereket, dolgozzák ki a szükséges intézkedéseket, hogy több ilyen eset ne fordulhasson elő.

Az ámokfutásról további információkat itt olvashat.