Harmadszor nyert választásokat a migrációellenes SDS Szlovéniában egy év alatt

 

A legnagyobb ellenzéki párt, a migrációellenes jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) harmadszor nyert választásokat egy év alatt – emlékeztetett Janez Jansa volt miniszterelnök, miután pártja kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi európai parlamenti választásokon Szlovéniában.

Úgy vélte: a közös listán induló SDS és a parlamenten kívüli Szlovén Néppárt (SLS) volt az egyetlen, amely összefogott a választásokra, és megérdemelten nyert. Az SDS-nek korábban három EP-képviselője volt, abból kettőt most újraválasztottak, a harmadik képviselői helyet az SLS jelöltje foglalja majd el.

„Olyan embereket küldünk Brüsszelbe, akik keményen harcolnak a szlovén érdekekért, miközben azt is tudják, hogy szükség van körültekintő kompromisszumokra” – fogalmazott.

Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)

Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)

Az SLS-vel folyó együttműködés Jansa szerint olyan modell, amelyet a jövőben is alkalmazni lehet. A tavaly június elején tartott parlamenti választást az SDS nyerte meg, 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. A néhány hónappal később megtartott helyhatósági választásokon is a konzervatív pártok teljesítettek jobban.

Marjan Sarec jelenlegi szlovén kormányfő pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) két mandátumot szerzett az EP-választáson, ugyanannyit, mint koalíciós partnerei, a Szociáldemokraták (SD).

A szlovén miniszterelnök – mint mondta – elégedett az eredménnyel, hisz korábban nem volt képviselőjük az EP-ben.

Örömét fejezte ki, hogy sikeresnek bizonyult kampányuk, amely arra épült, hogy nem másokkal foglalkoztak. Hozzátette: az eredmények azt is megmutatták, jó döntés volt részükről, hogy önállóan indultak el a választásokon, és nem kötöttek koalíciót más baloldali pártokkal.

A szlovén balközép kisebbségi kormány többi koalíciós partnere, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS), Alenka Bratusek Pártja (SAB), valamint Miro Cera volt kormányfő Modern Centrum Pártja (SMC) ezúttal nem tudott mandátumot szerezni.