Marine Le Pen győzelmet hirdetett Franciaországban

 

Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke bejelentette vasárnap este Párizsban, hogy pártja megnyerte az európai parlamenti választásokat Franciaországban.

A jobboldali politikus leszögezte, hogy ez „a nép győzelme”, a választást pedig Emmanuel Macron politikájáról és személyéről tartott népszavazásnak nyilvánította. Marine Le Pen szerint Macronnak „le kell vonnia a következtetést”, és „nincs más választása”, mint új előre hozott parlamenti választást kiírni.

Párizs, 2019. május 26. Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) párt elnöke az európai parlamenti választásokon szavazók kikérdezésén alapuló közvélemény-kutatások első eredményeinek megismerése után Párizsban 2019. május 26-án. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés párt elnöke (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Az elnöki palota egy név nélkül nyilatkozó tisztviselője úgy fogalmazott, hogy Macron pártjának eredménye csalódást jelent, de a Köztársaság Lendületben (LREM) így is „tisztesen helytállt” korábban hivatalban lévő államfők pártjainak EP-választási eredményéhez képest. Tudatta azt is, hogy az eredmény nem változtat a kormány reformpolitikáján.

Az EP becslése alapján az RN a voksok 23,23 százalékát kapta, míg a Macron pártja által vezetett pártszövetségre a választók 22,47 százaléka szavazott. Ezek alapján az RN várhatóan 22, a liberális frakcióval szövetségre lépő LREM és szövetséges pártjai 21 képviselőt küldhetnek majd az Európai Parlamentbe.