Egy migránsokat szállító hajó érte el Lampedusa szigetét

 

Egy migránsokat szállító hajó érte el pénteken a dél-olaszországi Lampedusa szigetet.

Az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint a hajó fedélzetén 57 férfi és 1 nő tartózkodott. A hajó Líbiából indult, utasai Marokkóból, Algériából, Szíriából, Líbiából, Bangladesből és Gambiából származnak.

Az olasz sajtó beszámolója szerint egyelőre nem világos, hogyan tudta közvetlenül elérni a hajó Lampedusa szigetét anélkül, hogy a nemzetközi vizeken észrevették volna.

Járőrhajó dokkol a lampedusai kikötőben (Fotó: MTI/ EPA/ Giuseppe Milana)

Az Olaszországba érkezők száma idén májusban ismét növekedni kezdett, ugyanakkor az olasz belügyminisztérium adatai szerint a 2019-ben érkezett migránsok száma 86 százalékkal csökkent a 2018-as év azonos időszakához képest.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint az idei évben eddig mintegy 1100 migráns érkezett Olaszországba, míg Görögországba 12 600-an.

A legtöbben, akik elérik Dél-Európát – az UNHCR adatai szerint – Afganisztánból és Marokkóból érkeznek.

Az olasz kormánypártok közé tartozó bevándorlásellenes Liga vezetője, Matteo Salvini belügyminiszter korábban tiltakozását fejezte ki a migránsok partra szállása miatt.

2018 júniusától hivatalosan az európai uniós támogatást élvező líbiai parti őrség felelős az észak-afrikai állam partjai előtti térségben az Európába induló menedékkérők kimentéséért.

Az olasz kormány emellett szigorú bevándorlási politikát folytat, ismételten lezáratta kikötőit a civilszervezetek mentőhajói előtt, és bejelentette, nem fogad be több menedékkérőt az országba.

Habár Lampedusa szigete olasz területnek számít, földrajzilag közelebb esik Észak-Afrikához, mint Olaszország többi területéhez.

A címlapfotó illusztráció