Nincs bizonyíték az Északnyugat-Szíriában feltételezett újabb vegyifegyver-támadásra

 

Nincs bizonyítéka annak, hogy a damaszkuszi vezetés újabb vegyifegyver-támadást követett el Északnyugat-Szíriában – közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns szervezet azt követően, hogy az amerikai külügyminisztérium egy állítólag május 19-én történt esetet említett.

„Nincs bizonyítékunk ilyen támadásra” – hangsúlyozta a kiterjedt aktivistahálózata útján a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő OSDH. A szervezet úgy tudja, az eredeti információ az al-Kaida terrorhálózathoz közel álló Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezettől származott.

Az ellenzéki fegyveresek ellenőrzése alatt álló területeken működő, fehérsisakosok néven is ismert mentőszolgálat szóvivője pedig azt mondta: még nem tudták hivatalosan megerősíteni, hogy mérgesgáz-támadás történt volna. Az illetékes szerint a kérdéses térségben nem voltak mentőcsoportjaik bevetésen.

A HTS a szócsöveként szolgáló sajtóján keresztül vasárnap azt állította, hogy a kormányerők Latakia tartományban klórgázzal töltött három rakétát lőttek ki, de nem voltak sebesültek, egyéb részletet pedig az iszlamisták nem említettek.

A Szíriai Polgári Védelem idlibi szervezete által közreadott kép egy feltehetően klórgáz tárolására alkalmas dobozról az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Szarakib nevű településén 2016-ból (MTI/EPA/Szíriai Polgári Védelem idlibi szervezete/Motie Dzsalal)

A damaszkuszi vezetés cáfolta az értesülést, amelyet kitalációnak nevezett.

A szomszédos Idlíb tartomány egészségügyi hatóságai ugyanakkor közölték, hogy vasárnap négy ember szorult kezelésre, akik mérges gázt lélegeztek be a frontvonalon. Az ápolók állítólag klórgázhoz hasonló szagot vettek észre.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a HTS szélsőséges iszlamistái tartják uralmuk alatt. A francia külügyminisztérium szerdai közleményében a történtek kivizsgálását sürgette.

„Teljes a bizalmunk a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetben (OPCW)” – fűzte hozzá a tárca.

Az amerikai külügyminisztérium keddi közleményében egy Szíria északnyugati vidékén május 19-én reggel elkövetett támadást említ, amelynek során a damaszkuszi kormányerők állítólag klórgázt vetettek be. A tárca válaszlépésekkel fenyegetett, ugyanakkor megjegyezte, hogy egyelőre még információkat gyűjt a történtekről.