Juncker a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták közötti egységre szólított fel

 

A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták közötti egységre szólított fel a radikális jobboldali formációkkal szemben kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke a héten esedékes európai parlamenti (EP-)választások előtt.

„Fontos világossá tenni az elkövetkezendő évtizedekre és az EP-választásokra tekintettel, hogy a szakszervezetisek, a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták és sokan mások közülünk egy emberként fognak szembenézni a szélsőjobboldal veszélyével” – jelentette ki Juncker az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC) kongresszusának megnyitóján Bécsben. „Ez kötelességünk” – mondta az EB elnöke.

Az EB elnöke a sajtónak ezt követően adott rövid nyilatkozatokban hangsúlyozta: a szavazóurnáknál kell „megfelelő választ” adni a radikális jobboldal jelentette veszéllyel szemben. „Minden szavazónak meg kell kérdeznie magától: milyen lenne a holnap Európája, ha minden európai úgy voksolna, mint én?” – fogalmazott.

Az ETUC kongresszusának megnyitóján elmondott beszédében Juncker kiemelte, hogy hivatali ideje alatt az Európai Unió eltávolodott a megszorítások politikájától, és üdvözölte, hogy sikerült több rugalmasságot biztosítani a tagállamoknak.

A megszorítások politikáját leginkább megszenvedő Görögország esetében Juncker „történelmi hibának” minősítette a „görög munkavállalóval szembeni tisztelet hiányát”. A mandátuma alatti változás példájaként pedig emlékeztetett arra, hogy az EB által a gazdaságpolitika területén bevezetett rugalmasság segített az olyan országoknak, mint például Portugália és Olaszország, hogy expanzív intézkedéseket hozzanak, amelyek lehetetlennek bizonyultak volna, ha a stabilitási paktumot szigorúan alkalmazták volna.

Juncker emellett felidézte az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) létrehozását is mint az elnöksége alatt elindult másik kezdeményezést, amelynek célja annak biztosítása, hogy a kiküldött munkavállalók – akiket „modernkori rabszolgákként” határozott meg – ugyanolyan feltételekkel bírjanak ugyanazon munka vonatkozásában, mint a helyiek. Az EB elnöke emellett támogatását fejezte ki az európai minimálbér iránt.