Óriási volt a tolongás a hétvégi tokiói fesztiválon

 

Ezen a hétvégén rendezték meg Japánban a Szandzsa macuri nevű vallásos ünnepet, amely a három legnagyobb sintó fesztivál egyike Tokióban.

A fesztivált, melyet a Szenszódzsi buddhista templom három alapítójának tiszteletére rendeznek, minden évben május harmadik hétvégéjén tartják Tokió Aszakusza negyedében.

Hordozható szentélyt visznek a vállukon a fesztivál résztvevői (Fotó: EPA/FRANCK ROBICHON)

Hordozható szentélyt visznek a vállukon a fesztivál résztvevői (Fotó: EPA/FRANCK ROBICHON)

A hagyomány szerint 628-ban két halászfivérnek, miközben a Szumida folyón halásztak, egy Kannon szobor akadt a hálójába. Egy jómódú földesúr tudomást szerzett a történtekről, és felismerte a szobor jelentőségét. Életét a buddhizmusnak szentelve egy kis templomot alapított. Ez a kis templom lett a Szenszódzsi, Tokió legrégebbi és legkedveltebb temploma.

A háromnapos ünnepségen közel kétmillió látogató fordul meg, ezzel Tokió egyik legnépszerűbb fesztiváljának számít.

A fesztivál rendkívül vidám hangulatban zajlik. Az emberek hagyományos öltözékben vonulnak az utcára, a zenészek dobon játszanak, a tömeg pedig tapsol, énekel és táncol.

Az ünnepen a jakuza is képviselteti magát, akik gyakran felfedik egész testüket borító tetoválásaikat.

Manapság azonban egyre kevesebben vesznek részt a fesztiválon a szigorú szabályozások miatt.

Hagyományos tetoválásaikat mutatják a fesztivál résztvevői (Fotó: EPA/FRANCK ROBICHON)

Hagyományos tetoválásaikat mutatják a fesztivál résztvevői (Fotó: EPA/FRANCK ROBICHON)

A fesztivál péntek délután kezdődik egy nagy felvonulással, amelyet egy sintó szertartás követ. Utána egy hagyományos táncelőadást láthatnak a nézők, amellyel a bő termésért és a jólétért imádkoznak.

Tetovált jakuza a fesztiválon (EPA/FRANCK ROBICHON)

Szombaton körülbelül száz hordozható kisebb szentélyt, azaz mikosit visznek körbe, majd a harmadik napon, vasárnap jön a fő attrakció. Ekkor hozzák ki a három fő mikosit, amelyek az Aszakusza szentélyhez tartoznak.

Itt van a legnagyobb őrület, ugyanis a hagyomány szerint a sintó istenségek ezeken a szentélyeken foglalnak helyet,

ezért mindenki megpróbál odaférni, hogy ha csak pár másodpercre is, de vállán vihesse a szentélyt. Egy nagyobb mikosi súlya akár a négyszázötven kilogrammot is elérheti.

A mikosik cipelése azért is olyan népszerű, mert úgy tartják, szerencsét hoz a helyi vállalkozásoknak és lakosoknak.

Az energikus és vidám fesztivál idén is nagy sikerrel zajlott le.