Irán figyelmeztette az Egyesült Államokat

 

Irán le fogja győzni az amerikai-izraeli szövetséget - jelentette ki szerdán Amir Hatami iráni védelmi miniszter a Washington és Teherán közötti feszültségek fokozódásáról beszélve.

„Le fogjuk győzni az amerikai-cionista frontot” – hangoztatta a miniszter, akinek szavait az IRNA állami hírügynökség idézte szerdán. „Irán a legmagasabb fokú katonai-védelmi készültségben van, hogy szembeszegüljön minden fenyegetéssel, illetve túlzó követeléssel” – figyelmeztetett Hatami.

Egy névtelenül nyilatkozó, magas rangú iráni kormánytisztviselő a nap folyamán szintén óva intette a washingtoni vezetést egy újabb közel-keleti háborútól. Egy ilyen konfliktus elképzelhetetlen következményekkel járna – mondta, és hozzátette: a teheráni vezetés nem akar háborút, de felkészült a „konfrontációtól egészen a diplomáciáig” terjedő minden eshetőségre.

Irán és az Egyesült Államok között megnőtt a feszültség azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta az iszlám köztársasággal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Washington arra hivatkozott, hogy Teherán nem tett eleget a szankciók feloldásáért cserébe vállalt kötelezettségeinek.

Az iszlám köztársaság a múlt héten bejelentette, hogy leállítja a 2015-ben vállalt egyes kötelezettségeinek teljesítését, ha az atomalku fennmaradását támogató európai aláírók nem enyhítik valahogy az olajipart és a bankszektort sújtó amerikai szankciók hatásait.

Néhány nappal később Washington Teheránból érkező fenyegetésre hivatkozva úgy döntött, hogy a térségbe vezényli az Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozót, és B-52-es nehézbombázókat küld egy katari amerikai légi támaszpontra. Eközben Trump hétfőn azzal fenyegette Iránt, hogy nagyon megbánja, ha rossz lépésre szánja el magát.

Az Abraham Lincolnt kísérő hajórajból Spanyolország kedden visszavonta a Mendez de Nunez nevű fregattját arra hivatkozva, hogy Washington előzetes egyeztetés nélkül megváltoztatta a hajókötelék küldetését.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd este mondott beszédében kijelentette: Izrael az Egyesült Államok oldalán áll az iráni agresszióval szemben. „Izraelnek és a térség államainak, illetve minden békeszerető országnak össze kell fognia az Egyesült Államokkal az iráni agresszióval szemben” – hangoztatta Netanjahu.

A német hadsereg (Bundeswehr) szerdán felfüggesztette iraki kiképző műveletét a térségbeli feszültségek miatt, korábban a nap folyamán pedig Irak elhagyására utasította az amerikai külügyminisztérium az arab országban dolgozó, nem nélkülözhetetlen kormányzati alkalmazottait.

Kapcsolódó tartalom