Az ausztrálok jobban félnek a klímaváltozástól, mint a terrorizmustól

 

Az ausztrálok többsége az idei évben már a klímaváltozást tartja a legfőbb nemzetbiztonsági fenyegetésnek – derült ki szerdán egy független ausztráliai kutatóintézet, a Lowy Intézet tanulmányából

A felmérés tizenkét, az ország létfontosságú érdekeit a következő évtizedben érintő fenyegetést sorol fel, a résztvevőknek ezek közül kellett választaniuk. A Lowy Intézet kutatásában 2130 ember vett részt, akiknek mintegy kétharmada, 64 százaléka a klímaváltozást jelölte meg a legfőbb, azaz „kritikus fenyegetésként”.

Ez az első alkalom 2006 óta – amióta ezt a felmérést évente elkészítik –, hogy a fenyegetések között hagyományosan első helyen megjelölt globális terrorizmust a válaszok között megelőzte a klímaváltozás. A nemzetbiztonsági fenyegetések listáján a válaszadók szerint a klímaváltozást a más országok által végrehajtott kibertámadások, a nemzetközi terrorizmus, illetve az észak-koreai atomprogram követik.

A kutatás eredménye azonban megosztott volt a korcsoportok között: míg a 18-44 év közöttiek több mint háromnegyede szerint a globális felmelegedés egy „komoly és sürgető probléma”, addig a 45 év felettieknek kevesebb mint fele gondolta így. A klímaváltozás kérdése a május 18-i ausztráliai választások egyik fő témája, mindkét oldal elkötelezett ugyanis a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett. A jelenlegi, Scott Morrison miniszterelnök által vezetett kormány célja, hogy a 2005-ös kibocsátási szintet 26 százalékkal csökkentse 2030-ig, míg az ellenzék 45 százalékos csökkentést ígér.

A válaszadók jelentős része, 59 százaléka úgy látja, hogy az ellenzéki Munkáspárt alkalmasabb lenne a kormányzásra a klímaváltozás elleni cselekvés terén, más kérdésekben azonban – úgymint külpolitikai ügyekben, nemzetbiztonsági és gazdasági kérdésekben – a koalíciós kormányt részesítették előnyben a válaszadók.

Scott Morrison jobbközép koalíciós kormánya hónapok óta az ellenzéki Munkáspárt mögött kullog a népszerűségi felmérésekben. A The Australian című lap megbízásából idén márciusban készített felmérés szerint a Munkáspárt a polgárok 53 százalékának támogatását élvezi, míg a liberális-nemzeti kormány népszerűsége 47 százalékos.