Még évekig folytathatja a küzdelmet az Iszlám Állam

 

Újra hallatott magáról Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője, akiről már többször is azt állították, hogy meghalt. Hosszú videójában többek közt méltatta a Srí Lanka-i merényletet, és bosszúra szólította fel híveit az Irakban és Szíriában elhunyt testvéreikért. Szakértők szerint a felvétel a kalifátus utáni Iszlám Állam újraszervezésének a része, és azt bizonyítja, hogy hiába veszítette el a kalifátus területeit, a harcnak közel sincs vége.

Az Iszlám Állam vezetője valahol a közel-keleti térségben bujkálhat – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában, majd közölte, szerinte Abu Bakr al-Bagdadi nem hagyhatta el a régiót.

Feltételezhetően vannak hasonmásai, és nem zárható ki teljesen, hogy valamelyik dublőre szerepel a képen. Biztosan ma is hang- és képszakértők sokasága dolgozik a felvétellel, hogy megállapítsa: mikor és hol készült, illetve ki látható a képeken, valamint, hogy milyen egészségügyi állapotban van Abu Bakr al-Bagdadi – fogalmazott.

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetője videóüzenetet tett közzé (Fotó: MTI/AP)

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetője videóüzenetet tett közzé (Fotó: MTI/AP)

Teljesen mindegy, hogy fizikailag a vezető szerepel a képen, hiszen az Iszlám Állam felépítése és ideológiai háttere miatt elsősorban az volt a fontos, hogy elhitessék a hívekkel, a terrorszervezet fejét látják – reagált Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, majd hozzáfűzte: sokan kritizálják a nyugati hozzáállást, amely a terrorszervezetek fejét akarja venni, hiszen sokszor mártír lesz a vezetőkből, ez pont ellentétes hatást vált ki, azaz a szervezet inkább megerősödik, mint felbomlik.

A terrorista hálózatok igen innovatívan működnek,

például az Iszlám Állam az elmúlt években visszaszokott a faxgépek használatára, ami pont azért tekinthető újítónak, mert nehéz felkutatni a berendezéseket, és felderíteni a köztük zajló kommunikációt – hívta fel a figyelmet Tóth Norbert.

A szervezetek mindig egy lépéssel az elhárítók előtt mozognak, hiszen rá vannak kényszerítve, hogy elrejtőzzenek. Manapság ezt nehéz megoldani, de el tudnak bújni a hatóságok elől – tette hozzá.

Földalatti mozgalomként működhet tovább a szervezet

A terroristák pénzügyi helyzetére vonatkozó kérdésre Szalai Máté azt mondta: a megelőző évek alatt illegális vagy félig jogszerű gazdasági tevékenységet is folytatott a szervezet, amellyel jelentős tartalékai keletkeztek.

Az Iszlám Állam most egy ideig a területekhez nem kötődő terrorszervezetek életét fogja élni – jó néhány ilyen van még a világban – fogalmazott, majd megjegyezte: az Iszlám Államot eddig az különböztette meg a többi terrorszervezettől, hogy huzamosabb ideig konkrét területeken tartotta fenn az ellenőrzését, kiszorítva onnan szuverén államok hatóságait.

A területei elvesztésével földalatti mozgalomként működhetnek tovább – tette hozzá.

Korábban voltak gazdaságilag rivális szervezetei az Iszlám Államnak, amikkel nem mindig ápoltak felhőtlen viszonyt – mondta. Hangsúlyozta azt is: az Iszlám Állam biztosan évekig folytatni fogja a küzdelmeit.

Kis költségvetéssel is nagy károkat okoznak

Tóth Norbert szerint lehetnek olyan országok, elsősorban a Perzsa-öböl mentén, amelyek a helyi rezsim egyes tagjainak tudtával, civil szervezetek segítségével finanszírozták az Iszlám Állam működését. A pénzügyi tevékenységük azonban nem jelentős, ugyanis

azok a cselekmények, amelyeket a terrorszervezet katonái elkövetnek, nem túlságosan drágák.

A Srí Lanka-i merényletsorozatot, amely rengeteg áldozatot követelt, mindössze pár tízezer dollárból kivitelezhették, ennyi pénze biztosan mindig lesz a szervezetnek – tette hozzá.

Az Iszlám Állam föld alatti szervezetként még évekig folytathatja a küzdelmet (Fotó: MTI/EPA/Gulamullah Habibi)

Az Iszlám Állam földalatti szervezetként még évekig folytathatja a küzdelmet (Fotó: MTI/EPA/Gulamullah Habibi)

Mint mondta, az Iszlám Állam nem írható le egységes szervezetként. Inkább egy hálózatról van szó, amelynek sok kisebb tagszervezete van, amelyek már akár évtizedek óta működnek, és saját bevételi forrással rendelkeznek, ez pedig elegendő egy Srí Lanka-ihoz hasonló merényletsorozat elkövetésére.

Bagdadi stratégiájában fontos szerepet játszanak a magányos elkövetők, akik az Iszlám Állam nevében, de annak hálózatához közvetlenül nem csatlakozva követik el a merényleteket. Innentől kezdve a hálózati összeköttetés sem feltétel, hogy valaki az Iszlám Állam nevében gyilkoljon – fogalmazott.