Merkel lehetséges távozásáról jelentek meg találgatások

 

Angela Merkel német kancellár lehetséges közelgő távozásáról jelentek meg találgatások a német sajtóban hétfőn, miután pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke rendkívüli vezetőségi ülést hívott össze június elejére.

A június 2-án kezdődő kétnapos tanácskozáson csak az év második feléről szóló munkatervet tárgyalják, az együttműködés a párt és a kormányfő között pedig „nagyon jó” – emelte ki Paul Ziemiak főtitkár hétfői berlini tájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, hogy lehet-e Angela Merkelről szóló cserépszavazás (az ókori Athénban alkalmazott eljárás egy veszélyesnek tartott személy eltávolítására) a váratlanul összehívott kibővített elnökségi ülés.

Azonban a főtitkár szavai ellenére több fővárosi lap arról írt a hírportálján, hogy akár a kancellár politikusi pályafutásának jövője is szóba kerülhet. A beszámolókban kiemelik, hogy a tanácskozást a május 26-án tartandó európai parlamenti (EP-) választás után egy héttel tartják meg, és a legutóbbi ilyen rendkívüli ülést is egy választás – a tavaly októberi hesseni tartományi törvényhozási választás – előzte meg.

A CDU Hessenben ugyan az első helyen végzett és megőrizte kormányzati pozícióját, de jelentősen gyengült, és Angela Merkel, a CDU akkori elnöke a választás másnapján bejelentette, hogy nem pályázik többé a tisztségre.

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) az EP-választáson is várhatóan az első helyen végez, de gyengül majd az öt évvel ezelőtt elért 35,3 százalékhoz képest, a szavazatok 30-33 százalékát szerezheti meg. További fontos tényező, hogy az EP-választással egy időben helyi törvényhozási választást tartanak Brémában, és forrongás kezdődhet a CDU/CSU koalíciós társánál, a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD), ha rosszul szerepelnek, vagy 74 évi kormányzás után ellenzékbe szorulnak a tartományi rangú városban.

A Der Tagesspiegelnek név nélkül nyilatkozó vezető CDU-s politikusok nem zárják ki, hogy az EP-választás, illetve a brémai választás eredménye válságba sodorhatja az Angela Merkel CDU/CSU-SPD összetételű szövetségi kormányát, és akár előrehozott szövetségi parlamenti (Bundestag) választás is szükségessé válhat.

A Die Welt kiemelte, hogy a jelenlegi kormánykoalíció vége egyben Angela Merkel pályafutásának végét is jelentené, mert a szövetségi kormányt 2005 óta vezető politikus már tavay bejelentette, hogy semmilyen tisztségért nem indul a következő Bundestag-választás alkalmával.

Azonban az is Angela Merkel távozásához vezetne, ha előrehozott választás nélkül alakulna új kormány, mert csak a pártok színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett felállás, a CDU/CSU, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciója jöhetne szóba, és az FDP nem hajlandó részt venni egy Angela Merkel vezette kormányban – tette hozzá a berlini lap.