Törökországban is „sikeres” a migránskártyaprogram

 

Becslések szerint már több mint kétmillió ember kaphatott pénzt az Európai Uniótól névtelen bankkártyákon, mivel Görögország mellett Törökországban is ez az egyik formája a menedékkérők ellátásának. Az unió brüsszeli vezetése szerint nagyon sikeres ez a módszer, a magyar kormány azonban óriási biztonsági kockázatot lát az anonim kártyákra utalt eurómilliárdokban, hiszen a terrorgyanúval Magyarországon letartóztatott szír férfi is kapott uniós pénzeket – hangzott el az M1 Híradójában.

Piros színű, szerepel rajta Törökország és az Európai Unió jelképe is és egy számsor látható rajta, név azonban nem. Így néz ki az úgynevezett „Vörös Félhold Kártya”, amelyen a Törökországban várakozó menedékkérők kapnak pénzbeli segélyt.

A támogatási formáról még 2016-ban, az EU-Török megállapodással született döntés. 2018 elejéig pedig már mintegy csaknem másfél millió embert értek el vele.

Az Emergency Social Safety Net, vagyis a Szükséghelyzeti Szociális Védőháló nevű program működteti. Magyar nyelvű honlapjukon úgy fogalmaznak: a menekültek minden hónapban egy fix összeget kapnak és a pénzt bármire elkölthetik:  élelmiszerre, üzemanyagra, lakbérre, vagy akár gyógyszerre is.

A programmal a menedékkérők is elégedettek. Ez derül ki a népszerűsítő kisfilmből is, amiben a migránsok bemutatják, hogyan szoktak például bevásárolni a piros színű kártyákkal.

A Török Vörös Félhold szervezet elnöke korábban a török hírügynökségnek beszélt a kártya sikerességéről. Úgy fogalmazott: a kártya tulajdonosainak száma átlépte az elsődleges célként kitűzött 1 millió 300 ezer főt, a program pedig 2020-ig pedig biztosan folytatódik.

A jelentésekből pedig az is kiderül, a kártya nem csak vásárlásra, hanem készpénz-felvételre is alkalmas.

A Híradónak nyilatkozó nemzetközi jogász szerint azon túl, hogy a kártyák névtelenek – így nem lehet pontosan tudni, kihez kerülnek – , kockázatot jelent az is, hogy a hatóságok nem tudják ellenőrizni a rajtuk lévő pénz útját.

A név nélküli migránskátyák ügyére tavaly novemberben hívta fel a figyelmet a balkáni sajtó. Ekkor az ENSZ és az Európai Unió illetékesei is úgy reagáltak: ilyeneket csak Görögországban kapnak a menedékkérők, és kizárólag ott tudják használni őket.  Csakhogy az M1 stábja Bosznia-Hercegovinában is talált a név nélküli kártyákból. A néhány hete Magyarországon elfogott Hasszán F.-nek is volt ilyen kártyája. A terrorizmussal gyanúsított szír férfi ezen havonta nagyjából ötszáz eurónyi, vagyis mintegy 150 ezer forint segélyt kapott.

Ennek ellenére az unió vezetése sikeresnek tartja a kártyaprogramokat, arról pedig, hogy nemcsak Görögországban hanem Törökországban is működik ilyen, a múlt héten Frans Timmermans az Európai Bizottság alelnöke is beszélt.

Ennek a politikai és biztonsági kockázatai beláthatatlanok. A név nélküli bankkártyák biztonsági kockázatot jelentenek és jogellenesek is – erről beszélt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.

Bakondi György elmondta: eddig több mint két millióan kaptak névtelen migránskártyát, és mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő eurót költöttek el. Szerinte ez jelzi, hogy az unió nem megállítani, hanem legalizálni akarja a migrációt, Magyarország viszont nem ért ezzel egyet, és azt sürgeti, hogy a segítséget vigyék oda, ahol a problémák vannak.

A címlapfotó illusztráció.