Tovább emelkedett a halottak száma Srí Lankán

 

A Srí Lanka-i keresztény templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett – közölte a helyi rendőrség szóvivője szerda reggel. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat.

Ruvan Gunasekera szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.

Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután szökésben van több olyan szélsőséges, akinek a birtokában robbanószer van. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam bejelentését, amelyben magára vállalta a merényletsorozatot.

Az Iszlám Állam a szócsövének számító Aamák nevű „hírügynökségén” keresztül jelentkezett a húsvétvasárnapi terrortámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták közzétettek egy felvételt is, amelyen a támadók állítólagos vezetője látható hét másik emberrel körülvéve, akik arca el volt kendőzve. A csoport semmi más bizonyítékot nem nyújtott állítása alátámasztására. A felvételen látható emberek személyazonosságát eddig nem sikerült független forrásból ellenőrizni.

Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát. A Srí Lanka-i hatóságok a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetet tartják legvalószínűbb elkövetőnek, de nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak külföldi csoportokkal.

A meggyanúsított terrorszervezet vezetője is felrobbantotta magát

A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt, volt köztük egy nő is, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen – tudatta a Srí Lankai védelmiminiszter-helyettes szerdán Colombóban.

Eddig már több mint hatvan embert vettek őrizetbe.

A Srí Lankai hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg 7-8 éven át készítették elő.

Visszatartották az információt hírszerzési vezetők, és nem tettek semmit

„Hírszerzési felsővezetők szándékosan eltitkolták az információt. A birtokában voltak, de a hatóságok vezetői nem tették meg a kellő intézkedéseket” – jelentette ki Laksman Kiriella Srí Lanka-i házelnök szerdán a colombói parlamentben.

A házelnök kifejtette: a szigetország hatóságai április 4-én kaptak figyelmeztetést az indiai titkosszolgálattól, hogy öngyilkos merényletek várhatók szállodák, templomok és politikusok ellen. Három nappal később az államfő vezetésével ülésezett a Srí Lanka-i biztonsági tanács, de az információt szélesebb körben nem osztották meg.

„Valaki irányítja ezeket a hírszerzési vezetőket. A biztonsági tanács politizálni kezdett. Ezt ki kell vizsgálni” – hangsúlyozta Laksman Kiriella.

Washington nem tudott a merényletről

Washingtonnak nem volt előzetes információja a készülő merényletről – közölte az Egyesült Államok colombói nagykövete, Alaina Teplitz. A diplomata úgy vélekedett, hogy jelenleg is folyamatban vannak terrorista összeesküvések Srí Lankán. A terroristák figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak közösségi tereken, nagy összejöveteleken – figyelmeztetett.

Dánia indiai nagykövete a TV2 dán televíziónak arról számolt be szerdán, hogy a robbantások idején eltűnt két dán állampolgár, aki egy colombói szállodába jelentkezett előzőleg. Hozzátartozóik és a hatóságok vasárnap óta sikertelenül próbáltak meg kapcsolatba lépni velük. A merényletekben három dán biztosan meghalt. Anders Holch Povlsennek, Dánia leggazdagabb emberének a négy gyermekéből három meghalt a támadásokban.

A címlapfotó illusztráció.