Tusk segítségre szólította fel az unió tagállamait a Notre-Dame kapcsán

 

Az Európai Unió mindegyik tagországának részt kellene venni az előző napi tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésében – szólított fel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden.

„Tudom, hogy Franciaország egyedül is képes a rekonstrukcióra, de itt többről van szó, mint csupán anyagi segítségről. A katedrálisban keletkezett tűz ismételten rávilágított, hogy a szerződéseknél fontosabb és mélyebb kötelékek fűznek össze bennünket. Tisztábban látjuk, hogy mennyit veszíthetünk, és tudjuk, hogy együtt akarjuk megvédeni mindazt, ami Európát alkotja” – jelentette ki Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

Antonio Tajani, az EP elnöke felkérte a képviselőket, hogy szolidaritásuk jeleként adakozzanak az újjáépítésre, és arról számolt be, hogy gyűjtőládákat helyeztek ki ebből a célból az ülésterem bejáratánál.

A világhírű gótikus székesegyházban hétfőn a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A tűzoltóknak az éjszakai órákra sikerült megfékezniük a lángokat, így megmenekült az épület szerkezete és a két harangtorony.

Lengyelország segíteni akar a székesegyház újjáépítésében 

Lengyelország segíteni akar a hétfői tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame újjáépítésében – így nyilatkozott több lengyel politikai vezető, köztük Andrzej Duda elnök, aki szerint a párizsi székesegyház felújítása Európa újjászületésének jelképévé válhat.

(Fotó: MTI/AP/Rafael Yaghobzadeh)

Andrzej Duda keddre virradóra azt írta Twitter-oldalán: a lengyelek jelentkeznek az államfői hivatalnál, és jelzik, hogy készek adományt adni a székesegyház felújítására. Duda meggyőződése szerint a felújítás „Európa újjáépítésének jelképévé válhat, ennek valódi, történelmi, zsidó-keresztény alapjain”.

Egy korábbi bejegyzésben Duda „a hívők tragédiájának, a világkultúra és művészet katasztrófájának” nevezte a tűzvészt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfő éjjel a Twitteren azt írta: a lángokban álló Notre-Dame „a katolikus egyház és az európai történelem nagy drámája”. Azt javasolta, hogy a székesegyházat „európaiak lévén, mindnyájan összefogva újítsuk fel”.

Beata Szydlo kormányfőhelyettes, korábbi lengyel miniszterelnök kedd reggel a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel kormány és a lengyelek részt kívánnak venni a székesegyház felújításában, amelyet Emmanuel Macron francia elnök hétfő este bejelentett. „Most a francia elnök jelzésére várunk” – fűzte hozzá.

Putyin orosz restaurátorok segítségét ajánlotta fel Macronnak a helyreállításhoz 

A legjobb orosz restaurátor szakemberek segítségét ajánlotta fel a tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház helyreállításához Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

A Macronhoz intézett táviratában Putyin egyúttal együttérzését fejezte ki a francia államfőnek és népnek a történtek miatt.

„A Notre-Dame Franciaország történelmi jelképe, az európai és a világkultúra felbecsülhetetlen kincse, az egyik legfontosabb keresztény szentély. Az ezen az éjjel Párizsban történt tragédia a fádalom visszhangját keltette az oroszok szívében” – hangzott az üzenet.

Az orosz elnök kifejezte reményét, hogy a székesegyházat sikerül majd helyreállítani, és felajánlotta, hogy ennek érdekében Franciaországba küldje a legjobb orosz szakembereket, akik gazdag tapasztalatra tettek szert a világ kulturális örökségéhez tartozó emlékművek, beleértve a középkori építészet alkotásainak helyreállításában.

Bécsben nem tartanak hasonló tűztől a felújítás alatt álló Stephansdomban 

Nem tart Bécs érseke attól, hogy a Stephansdomban hasonló pusztítást okozna egy tűz, mint a párizsi Notre-Dame-ban. Christoph Schönborn bíborost az osztrák sajtó idézte kedden.

Sírásra késztetőnek nevezte a lángokban álló párizsi Notre-Dame-ról készült felvételeket a bíboros, aki Párizsban végezte egyetemi tanulmányait. Schönborn igyekezett eloszlatni azokat a félelmeket, hogy a Notre-Dame-hoz hasonlóan felújítás alatt álló Stephansdomban is hasonló pusztítást okozna a tűz.

Ezt azzal indokolta, hogy az épület fa tartószerkezetét a második világháborút követő felújításban acélra cserélték. A bécsi tűzoltóság szóvivője, Christian Feiler elmondta, hogy az öreg faanyag nagyon könnyen meggyullad, és égése során az átlagosnál nagyobb hő keletkezik.

Nincsenek megfelelő méretű fák Franciaországban a födém újjáépítéséhez 

Nincsenek már olyan nagy fák Franciaországban, amelyeket fel lehetne használni a Notre-Dame leégett födémszerkezetének újjáépítéséhez mondta el egy francia örökségvédelmi szakértő.

Bertrand de Feydeau, a Fondation du Patrimoine örökségvédelmi csoport alelnöke a France Info rádiónak kedden elmondta, hogy Párizs főszékesegyházának födémszerkezetét több mint 800 éve az ország területén lévő ősi erdőkből érkezett fákból építették.

Véleménye szerint a székesegyház tetőszerkezetét nem lehet pontosan ugyanolyanra felépíteni, mint amilyen a tűz előtt volt, mivel “jelenleg területünkön nincsenek akkora méretű fák, amekkorákat a 13. században kivágtak hozzá”. Új technológiákat kell felhasználni a födémszerkezet újjáépítéséhez – tette hozzá.

Spanyolország nagy műemléképületeinek felülvizsgálatát tervezi 

A párizsi Notre-Dame-ban történt tűzeset nyomán a jelentős spanyol műemléképületek felülvizsgálatát tartja indokoltnak José Guirao spanyol kulturális és sportminiszter, aki erről a helyi közszolgálati rádiónak (RNE) nyilatkozott kedden.

A miniszter tragédiának, katasztrófának nevezte a történteket, és hangsúlyozta, hogy a francia főváros híres katedrálisa szimbolikus értékkel bír a Európai Unió, a művészet, valamint az európai kultúra számára egyaránt. Egyesített minden elemet, amely egy emlékművet rendkívülivé és univerzálissá tesz – tette hozzá.

„Százszázalékos biztonság nem létezik sem a műemlékek, sem semmi más számára” – vélte a spanyol miniszter, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb veszélyt az elöregedett elektromos hálózatok jelenti. Kérdésre válaszolva elmondta: általánosságban a spanyol műemlékek biztonságosak, de a párizsi tűz figyelmeztetés, ami indokolttá teszi a felülvizsgálatot.

José Guirao beszélt arról is, hogy Spanyolország segítséget ajánl Franciaországnak, és Franck Riester francia kulturális miniszterrel egyeztet majd arról, hogy milyen támogatásra van szüksége a szomszédos országnak.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő Twitter-oldalán közzétett üzenetében azt írta: a tűz katasztrófa Franciaország, Spanyolország és Európa számára is. „A lángok 850 évnyi történelmet, építészetet, festészetet, szobrászatot rombolnak le. Nehéz lesz elfelejteni” – fogalmazott, és egyúttal felajánlotta országa segítségét a helyreállításban.