Csúcstalálkozót tartott a magyar és a szerb kormány

 

Magyarország egyértelmű érdeke az, hogy Szerbia erős ország legyen, hiszen a szomszédok erőssége felértékel bennünket – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szabadkán, ahol csúcstalálkozót tart a magyar és a szerb kormány.

Szerbia uniós integrációja, a Szeged–Szabadka vasútvonal korszerűsítése, a vízgazdálkodási együttműködés, valamint a szerb rendvédelmi szerveknek biztosított technikai segítségnyújtás – egyebek mellett ezekről tárgyaltak a magyar és a szerb kormány tagjai Szabadkán. Orbán Viktor miniszterelnököt Ana Brnabic szerb kormányfő fogadta, a két ország szakminiszterei pedig kétoldalú tárgyalásokon vettek részt – közölte az M1 Híradója.

Szijjártó Péter a magyar–szerb közös kormányülés előtt tárgyalt Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel és Jadranka Joksimovic európai integrációs miniszterrel. Elmondta, Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon Szerbia erősödéséhez részben gazdaságilag, részben pedig az európai integrációs folyamat felgyorsításával. „Nem fogadjuk azt el, hogy 2025-ig ne lehetne bővíteni az Európai Uniót, nem fogadjuk el azt sem el, hogy Szerbia integrációs folyamatát az Európai Bizottság mesterségesen lassítja” – húzta alá.

Úgy vélekedett, jól látszik, hogy Szerbia integrációjának őszinte támogatói közül Magyarország az egyetlen, amely fel is meri vállalni a véleményét. Rámutatott, hogy ma Európában a politika fősodra bővítésellenes, és ezért igazán harcolni kell Brüsszelben, hogy a bővítési folyamat valóban meg is induljon, és eltűnjenek az Európai Bizottság által felállított mesterséges gátak.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltáson megy át, ami azt jelenti, hogy a magyar kormány már nemcsak azt támogatja költségvetési eszközökkel, hogy külföldi beruházók jöjjenek Magyarországra, hanem azt is, hogy magyar vállalatok fektessenek be külföldön. „Ennek az úgynevezett kifektetési stratégiának az első számú célpontja Szerbia és Bosznia-Hercegovina” – közölte a tárcavezető, és hozzáfűzte, hogy erre a célra a kormány tízmilliárd forintos keretet hagyott jóvá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2) megbeszélést folytat Jadranka Joksimovic szerb európai integrációs miniszterrel (j2) Szabadkán (Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)

A magyar beruházások, valamint a magyar–szerb kereskedelem támogatására emellett az Eximbank jóváhagyott egy 110 millió eurós hitelkeretet, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban pedig létrejött egy 1,6 milliárd forintos alap, amelyből azt támogatják, hogy magyar vállalatok hajthassák végre szerb partnerekkel együtt a szerbiai infrastrukturális fejlesztéseket.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy egy magyar diplomata továbbra szolgál a szerb integrációs minisztériumban, Budapest ugyanis így is segíti a szerb integrációs folyamatot. „Mi azt szorgalmazzuk, hogy a szerbekkel az összes tárgyalási fejezetet minél előbb nyissuk meg” – szögezte le.

A miniszter kitért a vajdasági gazdaságfejlesztési programunkra is, amely véleménye szerint „egy óriási és senki által meg nem kérdőjelezhető siker”. Mint mondta: eddig 10 400 pályázatot támogattak, amelynek nyomán 65 milliárd forintnyi beruházás jött létre a Vajdaságban a mezőgazdasági, turisztikai és integrátori területen. Idén újabb 7,5 milliárd forintot szán a programfinanszírozására a kormány.

A szerb és a magyar fél között hétfőn egy olyan megállapodás is létrejön, amely segítségével növelhető a diplomáciai hálózat. „Ez egy úgynevezett kollokációs megállapodás, ami azt jelenti, hogy egymás nagykövetségein tudunk diplomatákat elhelyezni, így a személyes jelenlétünket hatékonyabban és kevesebb anyagi ráfordítással tudjuk biztosítani olyan helyeken, ahol egyelőre nincs személyes jelenlétünk a világban” – magyarázta Szijjártó Péter.

A magyar és a szerb kormány hétfői együttes ülésén több mint tíz megállapodást írnak alá.

Vasárnap este Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke munkavacsorán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt.