Felgyújtottak egy diáklányt, miután nemi erőszakkal vádolta meg az igazgatót

 

Benzinnel lelocsolták, majd felgyújtották azt a 18 éves bangladesi lányt, aki azzal vádolta meg az iskola igazgatóját, hogy meg akarta erőszakolni. Az eset óriási felháborodást váltott ki Bangladesben, a kormányfő példás büntetést sürgetett.

A dakai rendőrség közleménye szerint 13 személyt, köztük két diáklányt vettek őrizetbe a gyilkossággal összefüggésben – írta a botrányos esetről a The Independent.

Az ügy előzménye, hogy szexuális erőszak elkövetésével vádolta meg az iskola igazgatóját egy diáklány.  Éppen arab vizsgájára készült, amikor kicsalogatták őt a teremből, az épület tetejére, ahol egy kisebb csapat várta őt.

Felszólították, hogy vonja vissza az igazgató ellen felhozott vádakat. Mikor erre nem volt hajlandó,  kerozinnal locsolták le, majd felgyújtották. Égő fáklyaként, sikoltozva rohant le a lépcsőn. Hiába szállították kórházba, a teste 75 százaléka megégett, és pár nap múlva belehalt sérüléseibe.

A diáklány testvére tett feljelentést az ügyben. A rendőrség feltételezése szerint az iskolaigazgató lehetett a felbujtó a brutális gyilkosságban, amely a fővárosban tüntetésekhez vezetett.

A miniszterelnök példamutató büntetést sürgetett, az igazságügy-miniszter pedig az ügy gyors tárgyalására tett ígéretet a családnak.

Felmerült a rendőri vezetők felelőssége is, ugyanis a fenyegetések ellenére nem biztosították a diáklány biztonságát.