Évek óta fogságban tart az Iszlám Állam egy vöröskeresztes ápolónőt

 

Elrabolták és évek óta fogságban tartják az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai Szíriában a vöröskereszt egyik munkatársát, egy új-zélandi ápolónőt – hozta nyilvánosságra a nemzetközi vöröskereszt.

Dominik Stillhart szóvivő vasárnap Genfben elmondta: az ápolónőt 2013 októberében ejtették foglyul a terrorszervezet tagjai két szíriai sofőrrel együtt. Ez a vöröskereszt történetének eddigi leghosszabb emberrablási esete.

Az ügyet mindeddig nem tárták a nyilvánosság elé az elrabolt személyek életének védelme érdekében. Az új-zélandi kormány és a vöröskereszt továbbra is reménykedik, hogy az ápolónő életben van.

Az új-zélandi ápolónő, aki az 1980-as évek vége óta dolgozott a vöröskeresztnél, éppen egészségügyi létesítményekbe szállított utánpótlást Idlíb tartományban, amikor elrabolták hat társával együtt. Négy embert rövid időn belül szabadon engedtek.

A vöröskereszt azt követően döntött úgy, hogy öt év után nyilvánosságra hozza az ügyet, hogy az Iszlám Állam március végén az utolsó területeit is elvesztette Szíriában.

A címlapfotó illusztráció.