Elkezdődött a fűtőanyag kiemelése a megrongálódott fukusimai atomerőműben

 

Elkezdték a fűtőanyag kiemelését a Fukusima I. atomerőműben egy pihentető medencéből, a 2011-ben súlyosan megrongálódott három reaktor egyikénél – közölte hétfőn a létesítményt üzemeltető TEPCO energiaipari vállalat.

A tájékoztatás szerint a hármas reaktornál lévő medencében 566 fűtőrúd található, amelyből 512 az elhasználódott. Az első műveletben az üzemeltető emberei egy eddig fel nem használt fűtőrudat emeltek ki, amelyet majd egy konténerbe helyeznek, később pedig egy másik pihentető medencébe a létesítmény területén. A tervek szerint mintegy két évet vesz igénybe a teljes művelet az 566 fűtőrúddal.

A mostani beavatkozás jelentős lépést jelent a hat reaktorból álló létesítmény leszerelési folyamatában.

Nyolc évvel ezelőtt, 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét, a földmozgást követő hatalmas szökőár pedig megrongálta a fukusimai atomerőművet. Három reaktorban magolvadás következett be. A fűtőanyag átolvasztotta a reaktor vasbeton nyomástartó edényét, és felgyülemlett az atomreaktor alján. A megsérült reaktorokat hűtik, folyamatosan vizet pumpálnak bele. A keletkezett károk helyreállítása, a reaktorok leszerelése mintegy negyven évig tart majd.

Az atomkatasztrófa után az erőmű környékéről több mint 140 ezer embert kellett biztonságos helyre menekíteni.

A címlapfotó illusztráció.