Soltész: A jólét hit nélkül nem menti meg a nemzeteket

 

Hit nélkül a leggazdagabb és a legnagyobb jólétben élő társadalmaknak jövője is meg van pecsételve, erre is figyelmeztet Prokop Péter életműve – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a németországi Stuttgartban, ahol születésének századik évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a katolikus pap-festőművész munkáiból.

A huszadik századi magyar szakrális művészet legnagyobb alakjai között számon tartott Prokop Péter munkásságát különleges időszakban, nagyhét idején mutatják be Stuttgartban – mutatott rá Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy a kétezer éves keresztény kultúrkörben a hit alapja éppen ebben az egy hétben “sűrűsödik össze”.

A kiállítás középpontjában a hit és Jézus Krisztus tanítása áll

A Balassi Intézet stuttgarti magyar kulturális központjában rendezett kiállítás azért is fontos, mert Prokop Péter művészetének középpontja „a hit és Jézus Krisztus tanítása”, és ez a művészet közvetítheti azt az üzenetet „a gazdaságságában szinte behozhatatlan, de hitében egyre inkább visszahúzódó” német társadalomnak, hogy „elveszíti erejét, lendületét”, ha nem törődik keresztény gyökereivel, hagyományaival és kultúrájával – tette hozzá Soltész Miklós a tárlat megnyitója előtt az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Robert Sarah guineai bíboros, a Szentszék egyik központi hatósága, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusának egy esszéjét idézve kiemelte: “az európai társadalmakra azért veszélyes az iszlám, mert ezeknek a társadalmaknak már nincsen sem identitásuk, sem vallásuk”.

„Ha az európai társadalmak feladják identitásukat, kultúrájukat és keresztény vallásukat, akkor a jövőjük meg van pecsételve”, és jólétük, gazdagságuk „nem fogja megmenteni ezeket a nemzeteket” – húzta alá Soltész Miklós. „Nem véletlen, hogy mi Közép-Európában oly fontosnak tartjuk a nyelv, a nemzet, a hagyomány, a kultúra és a keresztény vallás megőrzését” – mondta az államtitkár.

Összefogással valósult meg a tárlat

Prokop Péter katolikus pap, festőművész és író volt. Az 1956-os forradalom leverése után elmenekült az országból. Rómában telepedett le, és 1999-ben tért vissza Magyarországra. A 2003-ban elhunyt művész mintegy 9 ezer alkotást készített, amelyekkel nemcsak a múltra, hanem kora legújabb irányzataira építkezve igyekezte megjeleníteni mondanivalóját.

A tárlatot a Soltész Miklós vezette államtitkárság, a Balassi Intézet, a stuttgarti főkonzulátus, a helyi magyar katolikus közösség és az alkotó életművét ápoló római magyar katolikus közösség összefogásával rendezték meg.

Az Egy alkotó szerelem (Eine schöpferische Liebe) című kiállítás – amelynek fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – május 11-ig látogatható a Balassi Intézet – Stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központban.

A címlapfotó illusztráció.