Dollármilliárdos veszteség érheti a Boeingeket gyártó céget

 

Kevesebb, mint öt hónapon belül két Boeing 737 MAX típusú gép is lezuhant. A Lion Air tavaly októberi és az Euthiopian Airlinres március 10-i balesetének körülményei között több hasonlóság is van. Világszerte visszavonták a típus repülési engedélyét.

„Felnéztem az égre, és láttam, hogy lángra kapnak a gép szárnyai” – az egyik szemtanú így nyilatkozott, nem sokkal azután, hogy az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépe lezuhant Nairobi közelében. A tragédiát senki sem élte túl.

Úgy, ahogy fél évvel korábban a Lion Air utasai és személyzete is mind életüket vesztették. A két baleset közös nevezője, hogy ugyanaz a gazdaságosként hirdetett, rövid és középtávú utazásokra alkalmas géptípus mondta fel a szolgálatot.

Az első hírek szerint egy szoftverhiba miatt, ami azzal jár, hogy a robotpilóta automatikusan lenyomja a gép orrát, ha azt érzékeli, hogy fennáll az átesés veszélye.

Folynak a vizsgálatok

A gép feketedobozait Párizsban vizsgálják, azonban azt még nem tudni, hogy mikorra lesz teljes eredmény. Ami azonban biztos, hogy az amerikai repülőgépgyártó dollármilliárdos veszteségre is számíthat – mondta az M1 Summa című műsorában egy repülési szakértő.

Sajtos Zoltán, az Aeromagazin főszerkesztője elmondta, ameddig nem repülnek ezek a gépek, addig a légitársaságok kártérítést is kérhetnek az amerikai repülőgépgyártó cégtől az elmaradt költségek és bevételek fedezésére.

Gazdaságosabb géptípus

A 737-es géptípus sajátossága, hogy kevesebb kerozint fogyaszt, miközben a nagyobb hajtóműveinek köszönhetően akár 6500 kilométeres út megtételére is képes. Sajtos Zoltán elmondta: az 1990-es évek vége óta állandó igény a légitársaságok részéről, hogy a korábbiaknál gazdaságosabb gépek kerüljenek a flottáikba.

Az európai Airbus 2010-ben jelentette be, hogy az A320-as család NEO változatát piacra dobja, amely új hajtóművet kapott, ezzel 20 százalékkal kevesebb üzemanyag-fogyasztást értek el. Erre válaszul dobta piacra 2011-ben a Boeing a 737 MAX típust – magyarázta Sajtos.

Boeing 737 típusú repülőgép száll le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az új típusú Boeing iránti érdeklődést jól példázza, hogy eddig 4700 darabra kapott megrendelést az amerikai gyártó – tette hozzá a szakértő. A világ légi közlekedése körülbelül 15–20 évente megduplázódik, tehát kétszer annyi repülőgép repül húszévente, mint amennyi korábban repült. A légi közlekedés az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág. – fogalmazott.

Felpörgött a hazai forgalom is

A repülés népszerűségének növekedése jól érzékelhető idehaza is. Tavaly például egymillió járatot kezeltek a Hungarocontrol légiforgalom-irányítói a magyar légtérben. Sajtos Zoltán elmondta, a Budapest Airportnál is folyamatos növekedés érzékelhető, tavaly már mintegy 15 millió utas fordult meg Budapesten.

Ezt a növekedési tendenciát a következő években is fenn lehet tartani, amit az idei év első két hónapjának adatai is jól mutatnak, hiszen 10–15 százalékos növekedés volt tapasztalható az átrepülő forgalomban, illetve a Ferihegyre érkezők és indulók számában is – magyarázta.

Bár a Boeing a tragédia után az automatika szoftverfrissítését ígérte, március 20-án azt közölte, hogy egy teljesen új szoftvert dolgoztak ki mérnökei. Sajtóhírek szerint azonban az európai és kanadai légügyi hatóságok először meg akarnak győződni a vitatott 737 MAX típus biztonságosságáról, mielőtt újra repülni engedik a gépeket.

A Boeing emellett a szoftver kezeléséhez szükséges kézikönyvön is dolgozik, miután a feketedoboz vizsgálatából kiderült: a zuhanó etióp gépen a pilóta nem találta meg a kézikönyvben a hiba orvoslásához szükséges manőver leírását.