Többszörösére emelkedett a kínai robbanás halottainak száma

 

Negyvenhétre emelkedett a Kína keleti részén található Csiangszu tartományban lévő vegyi üzemben történt robbanás halálos áldozatainak száma, és több mint hatszázra a sérülteké. A kínai elnök alapos vizsgálatot sürget.

Korábban hat halottról lehetett tudni.

Cao Lu-pao, Jencseng város polgármestere reggel sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a növényvédő szereket előállító üzemben történt baleset sérültjei közül harmincketten válságos, ötvennyolcan pedig súlyos állapotban vannak.

A városvezető szerint Csang Csin-jüe, a Tiencsiaji vegyiipari üzem területi igazgatója is megsérült a robbanásban, őt is kórházban ápolják.

Értesülések szerint hatszáznegyven embert láttak el különböző fokú sérülésekkel a térség tizenhat kórházában.

Fekete füst gomolyog a vegyi üzemből, amelyben robbanás történt a kelet-kínai Csiangszu tartományban 2019. március 21-én (Fotó:MTI/EPA)

A Tiencsiaji vegyi üzemben akkora erejű robbanás történt, hogy a kínai földrengés-felügyelet jelzőállomása figyelmeztetést adott ki, miután műszereik gyenge, 2,2-3,0 erősségű földrengést jeleztek. A tűzgolyót a kínai sajtó beszámolója szerint a műholdakról is látni lehetett. A környékbeli lakóházak és egy iskola ablakai is betörtek, többtucatnyi autóban esett kár.

Egy, az interneten közzétett felvételen látható, hogy a robbanást követően az üzem környékét fekete füst lepte el.

A tűz átterjedt a környező gyárakra. A sajtó úgy tudja, gyerekek is megsérültek egy környékbeli óvodában.

További robbanások és esetleges vegyianyag-szivárgások miatti elővigyázatosságból mintegy ezer lakost evakuáltak a térségből.

A baleset okát egyelőre vizsgálják, de a több mint harminc – részben gyúlékony – szerves vegyületet előállító üzemet már többször elmarasztalták és meg is bírságolták a biztonsági előírások megsértése miatt – írja az angol nyelvű China Daily hírportál.

Az Olaszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök mindenre kiterjedő mentőakciót és vizsgálatot követel az ügyben – jelentette a CCTV kínai állami televízió. Az államfő arra az álláspontra helyezkedett, hogy Kínának többet kell tennie az üzemi balesetek megelőzése érdekében, különösen a vegyi gyárakhoz hasonló veszélyes üzemekben.