Merkel szerint lehet szó a Brexit rövid távú halasztásáról

 

Lehet szó a brit uniós tagság március 29-re tervezett megszüntetésének (Brexit) rövid távú halasztásáról, de ehhez a londoni alsóháznak el kell fogadnia a brit kormány és az EU megállapodását a Brexit feltételeiről – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön.

A kancellár elmondta: amennyiben nem sikerül elfogadni a megállapodást, vagy nem is szavaznak róla az alsóházban, újabb EU-csúcs összehívására lehet szükség március 29. előtt.

Aláhúzta, hogy az utolsó pillanatig küzdeni kell a megegyezésen alapuló, rendezett Brexitért, mert Németországnak, illetve az EU-ban maradó 27 tagállamnak és a közösségből távozó országnak is ez az érdeke. Azonban Németország és az EU többi tagállama a rendezetlen, megállapodás nélküli Brexitre is felkészül – mondta Angela Merkel.

A Brexit mellett az EU jövőjével is foglalkozni kell, a 27 ország közösségének egy olyan világban kell helytállnia, amely tíz évvel az EU működéséről szóló Lisszaboni Szerződés megkötése, tíz évvel a globális pénzügyi válság és harminc évvel a vasfüggöny lehullása után „globális újrarendeződésen” megy keresztül.

Az új ázsiai gazdasági hatalmak, mindenekelőtt Kína felemelkedése „fundamentális kihívás” elé állítja az EU-t, a nemzetközi ügyek többoldalú megállapodásokon alapuló rendezésének módja, a multilateralizmus pedig „nyomás alá kerül”.

A multilateralizmus békét és minden korábbinál nagyobb jólétet adott Európának az utóbbi hét évtizedben, és „megkérdőjelezhetetlen számunkra, mi továbbra is a multilaterális együttműködésre építjük munkánkat” – jelentette ki a német kancellár.

Európa a nemzetközi folyamatokat formáló és „béketeremtő hatalom”, ez a szerepe egyre fontosabb lesz, és Európa „az EU-n belüli viszályok ellenére is a demokrácia és az emberi jogok fellegvára”, olyan hely, ahol megvédik a kisebbségeket az üldöztetéstől, és ahol a jogi keretek között mindenki „kimondhatja, leírhatja és hittel vallhatja mindazt, amit helyesnek tart”.

Mindezt meg kell őrizni, és továbbra is teljesíteni kell az EU által a polgárainak tett nagy ígéreteket, „a jólét és a biztonság ígéretét” – fejtette ki Angela Merkel.

A jóléttel kapcsolatban mindenekelőtt arról szólt, hogy az EU-nak a világelsők közé kell kerülnie a legmodernebb technológiákban. Ez elengedhetetlen a közösség exportjának 80 százalékát kitermelő és 30 millió munkahelyet biztosító „ipari bázis” megőrzése szempontjából.

A címlapfotó illusztráció.