Nem vonják meg a mentelmi jogot Matteo Salvinitől

 

Az olasz szenátus tagjainak többsége nemet mondott szerdán a belügyminiszter, Matteo Salvini mentelmi jogának visszavonására a szavazás nem végleges eredménye szerint.

A 315 fős szenátus 232 tagja szavazott délutánig nemmel, és a testület ezzel nem engedélyezte a belügyminiszterrel szemben indított jogi eljárás folytatását. A végleges eredményt este hét óra után jelentik be: addig még voksolhatnak azok a szenátorok, akik az első szavazáson nem vettek részt.

A balközép Demokrata Párt (PD) és a többi baloldali ellenzéki formáció szenátora Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavazott. A szintén kormányon kívüli jobbközép Hajrá Olaszország (FI) és a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) – a jobbközép koalíciót vezető – Salvini mellett tette le voksát. A mérleg nyelve a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt.

Szenátorai közül néhányan előre jelezték, hogy nem értenek egyet a belügyminiszter migrációs intézkedéseivel, Luigi Di Maio, az M5S vezetője azonban egyértelművé tette, hogy Salvinivel szembeni szavazással az M5S szenátorai a pártból kizárásukat kockáztatják. Végül az M5S-nek két szenátorasszonya szavazta meg Matteo Salvini mentelmi jogának visszavonását, őket a párt fegyelmi bizottsága elé állítják.

Salvinit a szicíliai Catania ügyészsége hivatali hatalommal való visszaélés, személyi szabadság korlátozása, nemzetközi konvenciók megsértése címén akarta bíróság elé állítani.

A belügyminiszter – aki egyben miniszterelnök-helyettes is – a szavazás előtt mondott beszédében az M5S és a Liga alkotta kormány közös felelősségét hangsúlyozta az olaszországi migrációs politikában hozott döntésekben. Kijelentette, hogy – az egész procedúrát elindító eset –, a 177 migráns partraszállásának több napon át tartó megtagadása az olasz kormány közös kezdeményezése volt Olaszország nemzeti érdekében.

A migránscsoport „segítségére siettünk, megmentettük és elláttuk őket. Megoldottuk a problémát anélkül, hogy veszélyeztettük volna az utasok életét” – jelentette ki Matteo Salvini. Hozzátette, hogy ezzel a döntéssel több ezer ember életét mentették meg, mivel az olasz kormány migrációs politikája elejét vette további hajók elindulásának.

A miniszter kijelentette: minél kevesebben kelnek útra, annál kevesebben érkeznek az olaszországi partokra, és annál kevesebb az út közben életét veszítő ember is. Megjegyezte, hogy aki nyitott kikötőket követel, valójában a temetőket nyitja meg a migránsok előtt. Elemzők szerint a felsőházi szavazás eredménye gyengítés helyett tovább erősítette Matteo Salvini politikai pozícióját azt a benyomást keltve, hogy a kormány egységesen kiáll a belügyminiszter mellett, és a parlament is az általa vezetett migrációs politikát támogatja, amelynek folytatására most Matteo Salvini újabb felhatalmazást kapott.