Agyonlőttek két palesztin támadót az izraeli katonák

 

Izraeli katonák agyonlőttek két palesztint szerdán kora reggel a ciszjordániai Nábluszban, a palesztinok előzőleg robbanószerkezeteket dobtak feléjük egy elhaladó járműből.

A katonák a Náblusz külvárosában található zsidó szent helyhez, a hagyomány szerint a bibliai József pátriárka sírjához zarándoklókat kísérték, amikor megtámadták őket – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A katonák az elhaladó autóra lőttek rá, és ezzel egy időben egy katonai buldózer az autónak ütközött. A két támadó a helyszínen meghalt.

József sírja a zsidó hagyomány szerint a bibliai József temetkezési helye, de a palesztinok szerint egy helyi sejk síremléke található ott. Ez a zsidó szent hely az 1994-es oslói békeegyezmény alapján a Palesztin Nemzeti Hatóság felügyelete alá tartozik, de engedélyek birtokában odautazhatnak zsidó zarándokcsoportok imádkozni.

A síremléket, illetve az annak helyet adó épületet a második intifáda (palesztin felkelés) elején, 2000-ben a feldühödött palesztin tömeg lerombolta és felgyújtotta. Később a palesztinok helyreállították, majd többször ismét támadások érték az építményt.

A címlapfotó illusztráció.