A venezuelai kormány teljes átalakítására készül Maduro

 

Kormányának „mélyreható átalakítását” tervezi Nicolás Maduro venezuelai elnök – közölte Delcy Rodriguez alelnök vasárnap, miután a latin-amerikai országot a múlt héten napokig tartó áramszünet sújtotta az ellenzékkel vívott hatalmi harc közepette.

„Nicolás Maduro elnök felkérte a teljes kormányt, hogy nyújtsa be szerepkörét felülvizsgálatra a bolivári kormány módszereinek és tevékenységének mélyreható átalakítása”, továbbá „a haza mindennemű fenyegetéstől való megvédése érdekében” – írta Twitter-bejegyzésében Rodriguez.

A kormányátalakítás terve annak a közel egy héten át tartó áramszünetnek a nyomán vetődött fel, amely megbénította a már amúgy is hiperinflációtól, élelmiszer- és gyógyszerhiánytól, valamint több millió állampolgárának kivándorlásától sújtott, olajban gazdag országot.

A venezuelai elnök egy nappal korábban ismételten szándékos külső beavatkozásnak tulajdonította a tartós áramkimaradást, amely révén szerinte az ország jelenlegi politikai rendszerét akarják megdönteni. Elsősorban az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó irányításával „kibertámadást” hajtott végre Venezuela legnagyobb vízerőműve ellen.

Ezzel szemben a magát Venezuela ideiglenes elnökének nevező, ellenzéki Juan Guaidó felhívta a figyelmet arra, hogy az egész országot sújtó múltkori áramszünet oka valójában a kormány hanyagsága és korruptsága. Helyi villamosmérnökök a Reuters hírügynökségnek arról beszéltek, hogy a rendszeres áramkimaradások a szükséges beruházások hiányára, illetve az erőművek és a távvezetékhálózat karbantartásának elhanyagolására vezethetők vissza.

A latin-amerikai ország ellenzéki többségű, de hatalmától megfosztott parlamentje Guaidó kérésére éppen az áramkimaradások miatt hirdetett szükségállapotot. A nemzetgyűlés ugyanakkor nem rendelkezik a szükséges jogkörrel ahhoz, hogy érvényesítse a szükségállapotot addig, amíg a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro a helyén van. Bár Guaidót az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven – köztük számos európai – ország ismerte el ideiglenes elnöknek, az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll.

A címlapfotó illusztráció.